Az ismeretlen Kertész Imre – Művek

Kezdés

Sorstalanság (1975)

Új írót avatunk, s ez alkalomból átadjuk neki a szót:

„Nem ismerek nehezebb feladatot annál, mint hogy önmagamról beszéljek. Regényíró számára ugyanis az én csak akkor bírhat kellő érvénnyel, ha ez az én a mindenkivel egyenlő, de legalábbis a bárkivel, és nincs jobb, mint nem énnek lenni – ahogyan Flaubert írta. Mert a totális történelem csapásával sújtott egyén elhaló jajszava így emelkedhet csak az objektivitás elháríthatatlan közegébe, és ha a regény szerepe történelmi – amiben mélyen hiszek –, feladata akkor csak totális szerkezetek és mechanizmusok bemutatása lehet. És nincs más vigasz, mint az igaznak hitt ábrázolás.

Egyébként 1929-ben születtem, és nemzedékemnek abban a sajátságosan kiváltságos helyzetében vagyok, hogy élettörténetemet mindössze pár évszámmal is elmondhatom: 1944, 1945, 1948, 1953, 1956. Kiegészíthetném mindezt még néhány adalékkal, személyes toldalékkal, egy-két anekdotával, de ugyan mi haszna volna?” (Fülszöveg)

 

 

,,Egy kamaszfiú egy esztendejét mondja el az író, s ha azt is tudjuk, hogy ez az esztendő 1944-ről fordul 45-re, továbbá azt, hogy fiatal hősünk zsidó – körülbelül tisztában lehetünk e regény cselekményével. De legkevésbé sem tartalmával. E könyv lágerregény – is. E műből, természetesen megismerhető a koncentrációs táborok világa, de tartalma nem ez, hanem – ahogy a regény címe is jelzi –: a sorstalanság. A fasizmus áldozatainak milliós tömegei pusztultak el, anélkül hogy helyzetük valóságára ébredtek volna. Szorongva és reménykedve, kétségbeesetten vagy apatikusan, de beleilleszkedtek a gépezetbe, amely elpusztításukra jött létre. Belehulltak a sorsba, amelyet kívülről írtak elő számukra. Fiatal hősünk azonban nem azonosul ezzel a végzettel. Nem nevelték vallásos szellemben, s a külső világ ítéletét nem is érti. Ez az értetlen, majd lassan-lassan előremozduló gyermeki tudat a regény valóságos tárgya.” (Fülszöveg)

 

 

„»Valami mást kapunk, mint amit szokványos regénytől, akár lágerregénytől várhatnánk« – írta a Sorstalanságról Spiró György: »létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja.« A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény. Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához. A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez. Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben – nem kevés viszontagság után – 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett.” (Fülszöveg)

 

 

Idegen nyelvű megjelenések

Steg för Steg. [Lépésről lépésre.] Ford.: Maria Ortman. Bromma, 1985. Fripress ― 2. kiadás: Stockholm, 1998. Norstedt. 3. kiadás: Stockholm, 2002. Pan (svéd)

Mensch ohne Schicksal. Ford.: Jörg Buschmann. Berlin (NDK), 1990. Rütten-Loening (német) 

Fateless. Ford.: Katharina Wilson és Christopher C. Wilson. Evanston (Illinois), 1992. Northwestern University Press (angol)

ללא גורל. Ford.: Miryam Algazi. Tel-Aviv, 1994. Am Oved ― 2. kiadás: 2002. (héber)

Onbepaald door het lot. Ford.: Henry Kammer. Amszterdam, 1995. Van Gennep (holland) — 2. kiadás: 2003. (holland)

Roman eines Schicksallosen. Ford.: Christina Viragh. Rowohlt-Berlin, 1996. ― 2. kiadás (Rowohlt-TB rororo): 1998.; 29. kiadás: 2016. (német)

Sin destino. Ford.: Xantus Judit. Barcelona, 1996. Plaza y Janés ― 2. kiadás: Barcelona, 1998. Circulo de Lectores; Adan Kovacsics előszavával. 3. kiadás: Barcelona, 2001. Quaderns Crema / El Acantilado; 9. kiadás: 2013. (spanyol)

Être sans destin. Ford.: Natalia Zaremba-Huzsvai és Charles Zaremba. Arles, 1998. Actes Sud (francia)

Mannen utan öde. Ford.: Maria Ortman. Stockholm, 1998. Norstedts ― 2. kiadás: 2002. (svéd)

Essere senza destino. Ford.: Barbara Griffini. Milánó, 1999. Feltrinelli ― 2001–2006 között további 5 kiadásban. Legutóbbi kiadás: 2014. (olasz)

Kadersizlik. Ford.: İlknur İgan. Isztambul, 1999. Can Yavinlari (török)

Bezosudovost’. Ford.: Eva Kroupová. Bratislava [Pozsony], 2000. Slovart Publ. Ltd. (szlovák)

Los utracony. Ford.: Krystyna Pisarska. Varsó, 2002. W. A. B. ― 2. kiadás: 2004. (lengyel)

Besudbinstvo. Ford.: Aleksandar Tisma. Novi Sad [Újvidék], 2002. Prometej (szerb)

Člověk bez osudu. Ford.: Kateřina Pošová. Prága, 2003. Academia (cseh)

Sensorteco. Ford.: Ertl István. Bp. 2003. Aranygolyó (eszperantó)

Kohtalottomuus. Ford.: Outi Hassi. Helsinki, 2003. Otava (finn)

Το υθιστόρηα ενό̋ ανθρώπου χωρί̋ πεπρωένο. Ford.: Jóta Lagudaki. Athén, 2003. Kastaniotis (görög)

Čovjek bez sudbine. Ford.: Xenia Detoni. Zaprešić, 2003. Fraktura (horvát)

Unmei dewa naku. Ford.: Iwasaki Etsuko. Kokusho Kankókai, 2003. (japán)

Sense destí. Ford.: Eloi Castelló. Barcelona, 2003. Quaderns Crema / El Acantilado (katalán)

Unmyŏng. Ford.: Mo Myŏng-suk, Chong-dae Pak. Szöul, 2003.Tarŭn Uri (koreai)

Brezusodnost. Ford.: Jože Hradil. Ljubjana, 2003. Beletrina (szlovén)

Zoririk ez. Ford.: Morvay Károly. Donostia, 2003. Elkarlanean. (baszk)

Без судбина. Ford.: Paskal Gilevski. Szkopje, 2003. Slovo (macedón)

În afara destinului. Ford.: Georgeta Hajdú. Bukarest, 2003. Est (román)

Romani i një të pafati. Ford.: Arlinda Dudaj. Tirana, 2004. Dudaj (albán)

Fatelessness. Ford.: Tim Wilkinson. New York, 2004. Vintage Publ. (angol)

Безсъдбовност [Bezsgbovnoct]. Ford.: Szvetla Kjoszeva. Szófia, 2004. Stigmati (bolgár)

Saatusetus. Ford.: Sander Liivak. Tallin, 2004. Eesti Raamat (észt)

Örlögleysi. Ford.: Hjalti Kristgeirsson. Reykjavik, 2004. Mal og menning (izlandi)

Fei guan ming yu. [a kínai írásjeleket lásd a Bibliográfia c. kötetben] Ford.: Xu Yan Yi. Shanghai, 2004. Shanghai Yiwen (kínai)

Bizhelyakipe. Ford.: Rostás Farkas György. Budapest, 2004. Aranygolyó (lovári)

Без судьбы [Bez sud’by]. Ford.: Jurij Gusev. Moszkva, 2004. Tekst Publ. ― 2. kiadás: 2007. (orosz)

Sem destino. Ford.: Ernesto Rodrigues. Lisszabon, 2004. Presença (portugál)

Fatelessness. Ford.: Tim Wilkinson. London, 2005. Harvill Press. (angol)

Fateless. Ford.: Katharina Wilson, Christopher Wilson. Northwestern University Press. 2005. Bentang (angol)

Lā masňīr. Ford.: Saleh Thaier. Damaszkusz, 2005. Al-Mada (arab)

Fateless. Ford.: Utti Setiawati. Yogyakarta, 2005. Bentang (indonéz)

Hun zaya nogdooguj n’. Ford.: G. Bošigt. Ulánbátor, 2005. Monsudar — Szirák Péter előszavával. (mongol)

Uten skjebne. Ford.: Kemény Kari. Oslo, 2005. Pax (norvég)

Niyatiheenta. Ford.: Indu Mazaldan. Delhi, 2006. Vani (hindi)

Mannen utan öde – Fiasko – Kaddish för ett ofött barn. Ford.: Maria Ortman, Ervin Rosenberg. Stockholm, 2007. Norstedts — A kudarc és a Kaddis a meg nem született gyermekért c. regényekkel együtt. (svéd)

Bezliktenis. Ford.: Elga Sakse. Riga, 2008. Tapals ― Bojtár Endre utószavával. (lett)

Onbepaald door het lot. Drie romans. Onbepaald door het lot. – Het fiasco. – Kaddisj voor een niet geboren kind. Ford.: Henry Kammer. Amszterdam, 2009. De Bezige Bij – A kudarc és a Kaddis a meg nem született gyermekért c. regényekkel együtt. (holland)

Không so phaň̂. Ford.: Giaěp Văn Chung. Hanoi, 2010. Nhã Nam (vietnami)

Örlögleysi. Ford.: Einar Már Hjartarson. Reykjavík, 2017. Dimma (izlandi)

A nyomkereső (1977)

„Nem ismerek nehezebb feladatot annál, mint hogy önmagamról beszéljek. Regényíró vagyok, tehát válságban élek. És nem csupán egy műfaj, hanem a létezés, a keletkezés és a pusztulás állandó válságában. A történelem totális jelenléte idején nincs többé elszigetelt ember; és az emberek olykor mégis magányosnak érzik magukat. A tépelődés óráin tétova kezük könyvek után nyúl: sorsukat keresik bennük, és az Értéket, melyet régóta nem lelnek már az egekben, és amelyet itt a földön gyakorta csalókának éreznek. »Mire jó könyveket írni? Már szinte semmi értelme, a világban vajúdó, elsöprő események előestéjén.« – mondta az idős Gide. De ugyan – hadd kérdjem – mi értelmük a világ eseményeinek, könyvek nélkül?
Könyvet írok hát.” (Fülszöveg)

 

 

,,Sorstalanság című regénye után Kertész Imre két új kisregényével jelentkezik. Művei most is arról tanúskodnak, hogy a szerzőt a nagy történelmi konfliktusok, az egyén és a történelem összeütközése foglalkoztatja.

Címadó kisregényének, A nyomkeresőnek egy negyvenes éveiben járó férfi a hőse. Súlyos egyéni és kollektív emlékek hordozója, a »küldött« történelmi bűncselekmények színterén ejti meg vizsgálatát. A kimondatlan – és immár kimondhatatlan – szorongató erejére és feszültségére hagyatkozva a regényben mítosz és valóság, konkrétumok és látomások elegyednek. A környezet, a cselekmény azonban mégsem elvont: a regény hőse olyan kalandokba és kapcsolatokba sodródik, amelyek – az ő egyéni törekvésein: a»nyomkeresésen« túl – a közösségi történelmi tudat állapotát tükrözik egy, még traumatikusan sajgó, ám a felületen mégiscsak gyógyultnak tetsző történelmi sérüléssel szemközt.

Másik kisregénye, a Detektívtörténet egy képzelt dél-amerikai államba viszi az olvasót. Kertész Imre ebben a regényben – a bűnügyi történetek pergő izgalmával – az újfasizmus természetének és mechanizmusának elemzésére vállalkozik. Az eseményeket Martens, egy hóhérrá vált detektív szemszögéből látjuk. Elbeszélése azt a dermesztő folyamatot ábrázolja, amint egy bűnös testület – nyilvánvaló törvénytelenség elkövetésével – tagjait »elkötelezi«, bűntársi cinkosságba kényszeríti, hogy azután az államon belüli korlátlan hatalomra törjön.

Bár a két kisregény egymástól merőben eltérő írói technikával készült – ami a szerző sokoldalú formakészségéről tanúskodik –, a két művet mégis szoros gondolati egység fogja össze. Az egyikben az erőszak múltja, a másikban az erőszak jelene a mai ember történelmi morálját, túlélési lehetőségeit és boldogság-erkölcsét vizsgálja és teszi próbára. ” (Fülszöveg)

 

 

A nyomkereső

„’74 körül járunk, amikor nagyjából összeszedtem magam és elkezdtem folytatni A nyomkeresőt, elannyira, hogy teljesen eufóriás lettem tőle, mert borzasztóan kezdett tetszeni, ahogy az emberemet fokról fokra viszem a nihilbe. […] Nekem nagyon jót tett A nyomkereső, úgy éreztem, hogy sikerült munka, de ami rákövetkezett, az borzalmas volt… […] A nyomkereső itthon meghalt, elpusztult. Németországban nem állítom, hogy megrázta a társadalmat, de nagyon szép visszhangja volt, pontosan tudták, hogy miről beszélek, nem volt idegen a probléma egzisztenciális megközelítése, egy pillanatig nem volt kérdéses a helyszín, rögtön ráismert mindenki […] Még a fordítás közben is áttört a megírás közbeni eufória. A szándék, hogy ez a nagy morális fölénnyel induló figura a végén hogyan vész bele a tömegbe, a semmibe, a káoszba.” (Interjúrészlet)

 

Detektívtörténet

„Réges-régi futó ötletem volt ez, amellyel eljátszottam egy ideig, s azután, mialatt a Sorstalanságot írtam, elfelejtettem. Első pillantásra nem is nagyon látszott kiadói csemegének az anyag. Hogyan lehet egy törvénytelen úton hatalomra jutott diktatúrában, az éber cenzorok orra előtt megjelentetni egy történetet, amely a hatalom törvénytelen úton való megszerzésének a technikájáról szól? Ha viszont valami »ügyes« kibúvót találok, a történet hatásosságát, a radikalizmusát veszélyeztetem. Végül úgy döntöttem, hogy a »vérlázító« cselekményből nem engedek, a történet színhelyét viszont egy képzelt dél-amerikai országba helyezem át.

Szokatlan kihívást jelentett nekem ez a munka. Egyfelől még sohasem írtam olyan regényt, amely ne közvetlen és szorongató egzisztenciális szükségletből jött volna létre. Kirázni egy történetet a kabátom ujjából: ez nem éppen az én műfajom. Írói szervezetem – hogy így mondjam – hosszú évekig, ha nem éppen évtizedekig tartó, problematikus munkákhoz edződött; a Detektívtörténetet viszont két hét alatt kellett megírnom, hogy könyvem az állami könyvkiadás mindig szűkre szabott »átfutási idején« keresztül jusson, és még a következő évben, 1977-ben, megjelenhessen.”  (Előszó a Detektívtörténet külföldi kiadásaihoz – részlet, 2004.)

 

 

Idegen nyelű megjelenések

Der Spurensucher. Ford.: Buda György. Frankfurt am Main, 2002. Suhrkamp ― Hangoskönyv: Hamburg, 2003. (német)

Le chercheur de traces. Ford.: Charles Zaremba – Natalia Zaremba. Arles, 2003. Actes Sud ― 2. kiadás: Le drapeau anglais suivi de Le chercheur de traces et de Proces-verbal. [Az angol lobogó; A nyomkereső; Jegyzőkönyv.]: 2012. (francia)

The Pathseeker. Ford.: Tim Wilkinson. Brooklyn, New York, 2008. Melville House (angol)

Sporenzoeker. Ford.: Henry Kammer. Amszterdam, 2004. Van Gennep (holland)

בלשי סיפור Ford.: Mordecai Barkai. Or Yehuda, 2007. Kinneret-Bitan ― Detektívtörténet c. kisregénnyel együtt. (héber)

 

DETEKTÍVTÖRTÉNET

Detektivgeschichte. Ford.: Angelika és Peter Máté. Reinbek bei Hamburg, 2004. Rowohlt ― 2. kiadás: Rowohlt-Taschenbuch rororo 2006.  (német) ― Hangoskönyv: Berlin, 2005.

Detektivhistorie. Ford.: Peter Esterhás. Roskilde, 2005. Batzer & Co. (dán)

De samenzwering. Ford.: Henry Kammer. Amszterdam, 2005. De Bezige Bij (holland)

Roman policier. Ford.: Natalia Zaremba-Huzsvai és Charles Zaremba. Arles, 2006. Actes Sud (francia)

Polisiye bir öykü. Ford.: Ersel Kayaoglu. Isztambul, 2006. Can Yavinlari (török)

Αστυνομική ιστορία. Ford.: Katherina Csóka. Athén, 2007. Kedros (görög)

Storia poliziesca. Ford.: Mariarosaria Sciglitano. Milánó, 2007. Feltrinelli (olasz)

סיפור Ford.: Mordecai Barkai. Or Yehuda, 2007. Kinneret-Bitan ― A nyomkereső c. kisregénnyel együtt. (héber)

Român-e poliszie. Ford.: Goldberg Berzin. Teherán, 2007. Sharek Horshid Publ. (perzsa)

Un relato policíaco. Ford.: Adan Kovacsics. Barcelona, 2007. Acantilado (spanyol)

Detective Story. Ford.: Tim Wilkinson. New York, 2008. A. Knopf (angol)

Detective Story. Ford.: Tim Wilkinson. London, 2009. Vintage (angol)

Polisiye bir öykü. Ford.: Ersel Kayaoğlu. Isztambul, 2006. Can — 2. kiadás: 2012. (török)

História policial. Ford.: Aranyi Gábor. São Paulo, 2014. Tordesilhas (brazil)

A kudarc (1988)

Az író ajánlása könyvéhez:

„Ezt a könyvet az összefüggések sűrű hálójában írtam. Magyarázattal – úgy érzem – azoknak tartozom, akik a regény mögött felködlő másik regényben a Sorstalanságra vélnek ráismerni. Igazuk van; de ne feledjék, hogy regényíróval állnak szemben, aki regényét regénye szereplőjévé tette: más regény az tehát ebbe a regénybe befalazva, mint szabad röptében, ahogy az olvasó megismerte. Erkölcsöm: ugyanazt a regényt élni és írni, mindenesetre változatlan. A kudarc is ugyanarról a forrásvidékről ered, ahonnan a Sorstalanság, és ha másik ágra szakadt is, a figyelmes tekintet bizonyára kijelöli azt a pontot, ahol végül egyesülni látja őket.” (Fülszöveg)

„…de nagyon problematikus volt, hogy az első miként kapcsolódjon a másodikhoz, és akkor eszembe jutott az álom… Történetesen megint Szigligeten voltam, délután aludtam, majd hirtelen fölébredtem, odaültem az íróasztalhoz, és leírtam azt az álomjelenetet, amely a második és az első fejezetet összeköti. Ez az álomrész, amit még félkábultan, rögtön alvásból ébredve írtam, megadta a második rész stílusát is, megragadhatóvá lett, és aztán valahogy így tisztult tovább. Legalább két évig gondolkodtam rajta meddőn, de közben mégse hiába, mert úgy látszik, hogy lassacskán mégis összeállt valami. Végül is az írást hosszú, tudatos munka előzi meg, a napi kudarcokat pedig mindig folytatni kell. Amit írok, másnap elolvasom, és rendszerint úgy ahogy van, kivágom a szemétbe, mert rossz, aztán újra kezdem, másképpen, s lassan kezelhetővé válik a szöveg. Az viszont csodálatos élmény, amikor valami egyszer csak folytatható lesz: na lám, megvan, megy ez, csak csinálni kell!” (Interjúrészlet)

 

„Az elképzelés az volt, hogy van egy regény, van egy író, és előre haladva a történetben a kommunista és a náci diktatúra közös nevezőre kerül… Sehogy se ment a munka, fordítottam helyette, és egyszer a  kezembe nyomták egy Richartz nevű német szerző Irodatörténet című regényét. Egy nagy irodaház tisztviselői életének banalitását meséli el a nyugat-német gazdasági csoda körülményei között. Az utolsó fejezet címe Inventar, azaz Leltár volt, és ebben –  egy kicsit az új regény módszereivel – nagy körmondatokban leírja mi minden található az asztalon: radírgumi, gépírópapír, indigó, tolltartó, golyóstoll stb., stb. Hallatlanul élveztem a fordítást, és ahogy befejeztem, másnap vagy talán pár nap múlva, leírtam az első mondatokat: »Az öreg az iratszekrény előtt állt. Gondolkodott.« A két könyvnek semmi köze nincs egymáshoz, a regény inkább csak karikatúra volt, de nekem stilisztikai fürdő volt, s megadta, nem is annyira a kezdőlökést az első mondathoz, hanem a könyv egész struktúráját. Abban a pillanatban teljesen világos lett, hogy két részből áll majd…” (Interjúrészlet)

 

 

„Nem álmodtam bele magam kitalált történetekbe; még azzal sem tudtam mit kezdeni, ami megesett velem. Egyszer sem csengett fülembe az elhivatás parancsszava, tapasztalataim összessége csak fölöslegességemről tudott meggyőzni, fontosságomról sosem. Nincs birtokomban a megváltó szó; nem érdekelt a tökéletesség, sem a szépség, amelyről azt sem tudom, hogy micsoda. A dicsőség gondolatát aggkori önfertőzésnek tartom, a halhatatlanságét egyszerűen csak nevetségesnek. Nem azért fogtam bele regényembe, hogy hitelesített foglalkozásom legyen. Ha művész volnék, szórakoztatnám vagy tanítanám az embereket; a művem érdekelne, és nem az, hogy miért állítottam elő egy művet.

Ha mindezt lehántom, makacs szenvedélyemre végül csak egyetlen magyarázatot találok: talán azért kezdtem írni, hogy bosszút álljak a világon. Hogy bosszút álljak, és hogy elnyerjem tőle amiből kirekesztett. Mellékvesém, amelyet Auschwitzból is épen mentettem ki, talán túl sok adrenalint termel. Miért is ne? Végül is az ábrázolásban olyan hatalom rejlik, amelyben egy pillanatra elcsitulhat az agressziós ösztön és létrehozhatja a kiegyenlítődést, az átmeneti békét. Talán ezt akartam, igen: csak képzeletben ugyan és művi eszközökkel, de hatalmamba keríteni a valóságot, amely – nagyon is valószerűen – a hatalmában tart; alannyá változtatni örökös tárgyiságomat, névadónak lenni megnevezett helyett. Regényem nem más, mint válasz a világra – a válasz egyetlen módja, úgy látszik, ami tőlem telik. Kinek is címezhettem volna ezt a választ, ha – miként tudjuk – az isten meghalt? A semminek, ismeretlen embertársaimnak, a világnak. Nem imádság lett belőle, hanem regény.” (A kudarc)

 

 

Idegen nyelvű megjelenés

Eine Zurückweisung. Auszug aus dem Roman „Fiasko”. Ford.: Buda György. Potsdam, 1996. Vacat ― Részlet A kudarc c. regényből, Adolf Endler laudációjával. CD-mellékleten: részlet a Sorstalanságból, a szerző előadásában; Hendrik Röder interjúja K. I.-vel. (német)

Fiasko. Ford.: Buda György és Relle Ágnes. Berlin, 1999. Rowohlt — 2. kiadás: 2001. (német)

Het fiasco. Ford.: Henry Kammer. Amszterdam, 1999. Van Gennep / Van Halewyck (holland)

פיאסקו. Ford. Mordecai Barkai. Or Yehuda, 2005. Kinneret – Bitan (héber)

Fiasco. Ford.: Ervin Rosenberg. Stockholm, 2000. Norstedt — 2. kiadás: 2003. (svéd)

Le refus. Ford.: Natalia Zaremba-Huzsvai és Charles Zaremba. Arles, 2001. Actes Sud (francia)

Fiasco. Ford.: Adan Kovacsics és Marta Marfany. Barcelona, 2003. Quaderns Crema (katalán)

Can bai. Ford.: Zhou Congyu. Tajpej (Tajvan), 2004. Tian xia yuan jian (kínai)

Chwajŏl. Ford.: Han Kyŏng-min. Szöul, 2003. Tarŭn Uri (koreai)

Fiasko. Ford.: Elżbieta Cygielska. Varsó, 2003. W. A. B. (lengyel)

Fiasco. Ford.: Antonio Sciacovelli. Milánó, 2003. Feltrinelli — 2. kiadás: 2011. (olasz)

O Fiasco. Ford.: Ildikó Sütő. Sao Paulo, 2004. Planeta Editora do Brasil (portugál)

Fiyasko. Ford.: Ersel Kayaoğlu. Isztambul, 2004. Can Yayinlari (török)

Fiasko. Ford.: Kateřina Pošová. Prága, 2005. Academia (cseh)

Tappio. Ford.: Outi Hassi. Helsinki, 2005. Otava (finn)

Fijasko. Ford.: Xenia Detoni. Zaprešić, 2005. Fraktura (horvát)

Can bai. Ford.: Weu Maoping. Shanghai, 2005. Shanghai Yiwen (kínai)

Fiasko. Ford.: Kemény Kari. Oslo, 2005. Pax (norvég)

A recusa. Ford.: Ernesto Rodrigues. Lisszabon, 2005. Presença (portugál)

Eseçul. Ford.: Paul Drumaru. Bukarest, 2007. Est (román)

Onbepaald door het lot. Drie romans. Onbepaald door het lot. – Het fiasco. – Kaddisj voor een niet geboren kind. Ford.: Henry Kammer. Amszterdam, 2009. De Bezige Bij. — A Sorstalanság és a Kaddis a meg nem született gyermekért c. regényekkel együtt. (holland)

Fiasco. Ford.: Tim Wilkinson. Brooklyn, New York, 2011. Melville House (angol)

Fiasco. Ford.: Adan Kovacsics. Barcelona, 2003. Acantilado — 2. kiadás: 2012. (spanyol)

Kaddis a meg nem született gyermekért (1990)

„»És nincs más vigasz, mint az igaznak hitt ábrázolás« – írtam másfél évtizede, első regényem, a Sorstalanság megjelenése alkalmából. Lényegében azóta is így vigasztalom magamat (és remélnem kell: másokat is). Életemről – hacsak nem akarok itt, e »fülszövegben« tüstént regényt írni – nem sokat mondhatok. 1929-ben születtem, és az ezt követő események kábulatából úgy 1953-ban kezdtem magamhoz térni. Azóta szabad foglalkozású író vagyok, ha ugyan az írás és kivált a szabadság foglalkozásnak tekinthető. A megélhetést részben a műfordítás biztosította számomra, és most már a második regényemet írom az MTA–Soros Alapítvány támogatásával.” (Fülszöveg)

„A Kaddis gondolata akkortájt született meg, amikor a rendszer már kezdett fellazulni; ’86 táján, emlékszem, A kudarc már készen volt, de még nem jelent meg. […] Szigligeten voltam ismét, éjszaka 3-4 óra lehetett, kinyitottam a rádiót, a Balaton mellett lehetett fogni nyugati csatornákat is, és valahonnan gyönyörű Wagner-muzsika szólalt meg. Akkor még szerettem Wagnert és egyszer csak hirtelen leírtam az első mondatot. Hosszú, nagy mondat volt, istenem, mi lesz ebből, gondoltam, de dolgoztam tovább, írtam a mondatokat egymás után, aztán körülbelül egy óra múltán gondoltam, elég ebből a zagyvalékból, lefekszem aludni, már álmos is voltam rettentően. Délelőtt felébredtem, s féltem megnézni, mit írtam. Biztos, hogy borzalmas. Elolvastam, egész jónak és folytathatónak tűnt, majd jöttek azok a mondatok, hogy »a golyóstoll az én ásóm… « stb.” (Interjúrészlet)

 

 

„Egy darabig Gyermekgyászdal címmel írtam, aztán átment Kaddisba, de ez hogyan és mikor történt, fogalmam sincs. Biztos a szöveg hozta, hogy megkívánt egy hosszabb címet. Eredetileg valószínűleg valami rekviemforma járt az eszemben, de hát rekviemet nem írhattam, tekintettel arra, hogy zsidókról szól és a szerző is zsidó, emiatt dönthettem a kaddis mellett. Aztán megtudtam, hogy szerencsés volt a címválasztás, mert a kaddist a gyerekek mondják az apjukért, itt pedig épp fordítva, az apa mondja a gyerekért. De már kész volt a regény, amikor ez kiderült a számomra. A Sorstalanságban is elhangzik egy kaddis, amikor a foglyokat fölakasztják. Az eredeti cím úgy szólt, Kaddis, nem született gyermekért. Orbán Ottó viszont azt mondta, ez nem rendes cím, tessék úgy írni, hogy Kaddis a meg nem született gyermekért… Tekintettel arra, hogy ő ehhez jobban értett, a Kortárs szerkesztője is volt, beletörődtem, ma már nem tenném, ennek ellenére mégsem veszem vissza…” (Interjúrészlet)

 

 

„Végeredményben valaki számára élsz… ez a Kaddisban elég részletesen ki van fejtve. Az élet nem önmagáért való. Az embernek mindig az az érzése, hogy valaki számára, valakinek a tekintete előtt él, és ha így érzi, így is él. Azt hiszem, le is írtam, hogy kétséges ugyan, Isten van-e vagy nincs, mindenesetre élni úgy kell, mintha lenne. […] Nem mindegy, hogy válogatjuk meg magunk számára ezt a tekintetet.” (Interjúrészlet)

 

 

Idegennyelvű megjelenések

Kaddisch für ein nicht geborenes Kind. Ford.: Buda György és Kristin Schwamm. Rowohlt-Berlin, 1992. ― További kiadások: 1996, 1999, 2001. Rowohlt TB rororo (német) ― Hangoskönyv: Düsseldorf, 2006. (német)

Kaddisj voor een niet geboren kind. Ford.: Henry Kammer. Amszterdam, 1994. Van Gennep ― 2. kiadás: 2002. (holland)

Kaddish pour l’enfant qui ne naîtra pas. Ford.: Natalia Zaremba-Huzsvai és Charles Zaremba. Arles, 1995. Actes Sud ― 2. kiadás: 2003, 2010. (francia)

Kadish por uma criança não nescida. Ford.: Raquel Abi-Sâmara. Rio de Janeiro, 1995. Imago (portugál)

Kaddish för ett ofött barnx. Ford.: Ervin Rosenberg. Stockholm, 1996. Norstedt (svéd)

Kaddish for a Child Not Born. Ford.: Katharina Wilson és Christopher C. Wilson. Evanston (Illinois), 1997. Northwestern University Press, Hydra Books (angol)

Kaddiš za nenarozené ditě. Ford.: Dana Gálová. Prága, 1998. Hynek ― 2. kiadás: Prága, 2003. Academia – Rákos Péter utószavával (cseh)  

Kaddisj for et ikke født barn. Ford.: Ove Lund. Oslo, 1998. Document Forlag ― 2. kiadás: Oslo, 2000. Pax (norvég)

Kaddish por el hijo no nacido. Ford.: Adan Kovacsics. Barcelona, 2001. Quaderns Crema / El Acantilado ― 2. kiadás: uo. 2007. (spanyol)

Kaddish for et ufodt barn. Ford.: Peter Esterhás. Roskilde, 2002. Batzer & Co. (dán)

קדיש לילד שלא נולד [Kaddis ljeled selo nolad]. Ford.: Itamar Jaoz-Keszt. Tel Aviv, 2002. Hocat Hameorer (héber)

Doğmayacak çocuk için dua. Ford.: Ayşe Selen. Isztambul, 2002. Can Yayinlari (török)

Καντί̋ για ένα αγέννητο παιδί. Ford.: Magi Koen. Athén, 2003. Kastaniotis (görög)

T’aeŏnaji anŭn ai rŭl wihan kido. Ford.: Chŏng Chin-sŏk. Szöul, 2003. Tarŭn Uri (koreai)

Kadysz za nienarodzone dziecko. Ford.: Elzbieta Sobolewska. Varsó, 2003. W. A. B. (lengyel)

Kaddiš za nenarodené diet’a. Ford.: Juliana Szolnokiová. Bratislava [Pozsony], 2003. Kalligram (szlovák)

Kadis za nerojenega otroka. Ford.: Jože Hradil. Radovljica, 2003. Didakta (szlovén)

Кадиш по нерождённому ребёнку [Kadis po nerosdennomi rebenki]. Ford.: Jurij Gusev. Moszkva, 2003. Tekst Publ. (orosz)

Kaddish for an Unborn Child. Ford.: Tim Wilkinson. New York, 2004. Vintage Publ.  — 2. kiadás: London, 2011. Vintage Books. (angol)

Кадиш за нероденото дете [Kadis za nerogenoto gete]. Ford.: Szvetla Kjoszeva. Szófia, 2004. Stigmati (bolgár)

Kaddish syntymättömälle lapselle. Ford.: Outi Hassi. Helsinki, 2004. Otava (finn)

Kadiš za nerođeno dijete. Ford.: Xenia Detoni. Zaprešić, 2004. Fraktura (horvát)

Kaddish pel fill no nascut. Ford.: Eloi Castelló. Barcelona, 2004. Quaderns Crema (katalán)

Kaddish para una crianca que nao vai nascar. Ford.: Ernesto Rodrigues. Lisszabon, 2004. Presenca (portugál)

Kaddish… Ford.: Hassan Monirul. Dhakka, 2005. Sandes (bengáli)

Gei wei chu sheng de hai zi zuo an xi dao gao. Sanghaj, 2005. Yi wen

Kadiš za nerođeno dete. Ford.: Vickó Árpád. Novi Sad [Újvidék], 2005. Vega Media (szerb) ― Torny Lindgren laudációjával.

Kaddish para uma criança que não vai nascer. Ford.: Ernesto Rodrigues. Lisszabon, 2004. Presença (portugál)

Kadiş pentru copilul nenăscut. Ford.: Paul Drumaru. Bukarest, 2005. Est (román)

Kaddish per il bambino non nato. Ford.: Mariarosaria Sciglitano. Milánó, 2006. Feltrinelli. — Legutóbbi kiadás: 2015. (olasz)

Mannen utan öde – Fiasko – Kaddish för ett ofött barn. Ford.: Maria Ortman, Ervin Rosenberg. Stockholm, 2007. Norstedts — A Sorstalanság és A kudarc c. regényekkel együtt. (svéd)

Молитва за нероденото дете [Kadis za nerodedoto dete]. Ford.: Pascal Gilevcki. Bitola, 2009. Mikena. (macedón)

[Grúz] Tbiliszi, 2009. Intelekti. ― A Felszámolással közös kiadásban.

Kinh câu cho mo’t đuca tré không ra đói. Ford.: Giáp Văn Chung. Hanoi, 2011. Nha xuat bán Lao đoň̂g (vietnami)

 

Az angol lobogó (1991)

Tartalom
Az angol lobogó. [Elbeszélés.]; Budapest, Bécs, Budapest. [Esszé]; Világpolgár és zarándok. [Novella]; A pad. [Novella]; 1984-em. Gályanapló-részlet. [Naplójegyzetek]; Táborok maradandósága. [Esszé]

„Káin megöli Ábelt, s ezért az Úr megbélyegzi. Káin mégis gyermekeket nemz, házat, majd várost épít. A káini bűnön felépül a civilizáció, s a bűn tovább él a modern világban, amit időről időre kisajátítanak a káinok.

Kertész Imre novelláinak hősei az erkölcsileg aláaknázott létezésben is görcsösen őrzik a személyiség rejtett, tiszta lényegét, arra törekszenek, hogy akár az önmegtagadás árán is eljussanak a kultúránk alapját jelentő értékek segítségével a tanúságot tevő élethez.

A történetek a háborút követő években kezdődnek, a totális béke korában. Egy fiatalember a könnyed, bohém élet reményében felcsap újságírónak. Ám a várakozásaiban csalódva egy váratlan történelmi katasztrófa katasztrófaújságához kerül, és mint áldozat s egyben külső szemlélő átéli azokat az abszurd helyzeteket, amelyeket az ingatag káini békére alapozott társadalom napról napra produkál. A fiatal újságíró célja, hogy e komikusnak ható, ám egyre kegyetlenebb világ ellenében megalkossa önmagát, az életét. Mozaikkockánként épül a történet, és bontakozik ki az egységes világszemlélet, amely a háborútól napjainkig tartó európai és magyar történelmet a pusztulás s az ellene vívott csendes, személyes küzdelem történeteként ábrázolja.

Az izgalmas novellákat szórakoztató filozofikus elmélkedések, Thomas Mann, Nietzsche és Pascal gondolataival folytatott derűs párbeszédek színezik, telítik finom (ön)iróniával.” (Fülszöveg)

 

 

Az angol lobogó a következőképpen született, valamikor ’88–89-ben. Meglehetősen depresszív időszak volt ez számomra: a Kaddis készen volt és nem tudtam, mit írjak. S akkor volt egy álmom. Azt álmodtam, hogy egy vonaton utaztam és ellopták a bőröndömet… Ez csak azért volt baj, mert benne volt a fekete kapcsos dossziém, amiben a kézirataimat tartom, és azt is ellopták. És akkor én elkezdtem kutatni a tolvajt, és valahol a vonaton találtam egy fiatalembert, és azt mondtam neki, hogy csak azt a fekete dossziét adja vissza, a többit viheti, nem érdekel. Hosszas és mély párbeszéd zajlott köztünk, amelyet nem tudnék felidézni, de amelynek végén ő visszaadta a fekete dossziét, és én másnap elkezdtem írni az angol lobogót, mert éreztem, hogy ez az álom arra figyelmeztet, hogy írni kell, dolgoznom kell.” (Interjúrészlet; riporter: Csáki Judit)

 

 

„Kertész Imrét mindig is nagyon zavarta, ha önéletrajzi szerzőként közelítenek hozzá, mint ahogy azzal sem értett egyet, amikor a Sorstalanság főszereplőjének, Köves Gyurinak a történetét egy az egyben azonosítják az övével. Az angol lobogó című elbeszélés sem személyes anekdoták füzére – mint ahogy a kötetben olvasható beszélgetésünkben megjegyzi: az foglalkoztatta, hogy az egyén történetében miként tükröződik a nemzet története, és egy alkotóvággyal teli élet hogyan roppan össze a forradalom eltiprásával. És persze a mű problematikája más műveihez is köthető, hisz ezúttal is felvetődik, hogy az önálló identitás hogyan vívható ki, hogyan teremthető meg egy katasztrófahelyzetben, a diktatúrák idején. Mennyire végzetszerű, illetve történelmileg mennyire determinált az egyén, mennyiben felelős a saját életéért: kiszabadulhat-e sorstalanságra ítélt állapotából? Az elbeszélés az önazonosság keresésének története, melynek során az elbeszélő rátalál egy olyan, főként a művészetek által közvetített értékrendre, amelynek segítségével kivonhatja magát a mindenkori diktatúrák fennhatósága alól. 1956. október 23-a és az azt követő napok azt ígérték, hogy ez az értékrend érvényes, az egyén kitaszítottsága a saját országából mégiscsak megszüntethető. Hogy az a bizonyos másik haza nemcsak a »magasban« létezik.” (Hafner Zoltán)

 

 

„Száguldva egy dzsipforma autó bukkant fel hirtelen, hűtőjét a kék-fehér-piros brit színek, egy angol lobogó borította be teljesen. Eszeveszett sietséggel iszkolt a járdákon kétoldalt feketéllő tömeg közt, amikor előbb szórványosan, majd mind sűrűbben, nyilván a rokonszenvük jeléül, tapsolni kezdtek az emberek. Én ezt az autót, miután elrohant előttem, most már csak hátulnézetből láttam: s ebben a pillanatban, amikor a taps megszilárdulni, szinte megvastagodni tetszett, a bal oldali kocsiablakból tétován, először szinte vonakodón kinyúlt egy kézfej. Ez a kéz világos kesztyűbe volt bújtatva, nem közelről láttam ugyan, de feltételezem, hogy szarvasbőr kesztyűbe; s valószínűleg a tapsot viszonzandó, néhányszor óvatosan, a kocsi menetirányával párhuzamosan meglendült. Integetés volt ez, baráti, üdvözlő, tán egy kissé részvétteli mozdulat, mindenesetre fenntartás nélküli helyeslést tartalmazott, és mellesleg a szilárd tudatot is, amivel ez a kesztyűs kéz nemsokára a repülőgépről a betonra vezető lépcső korlátját tapintja majd, hazaérkezve a távoli szigetországba. Azután kocsi, kéz és angol lobogó – minden eltűnt a kanyarban, és a tapsok lassan elhaltak.

Hát ennyi az angol lobogó története.” (Részlet a címadó elbeszélésből)

 

 

Idegen nyelvű megjelenések

Die englische Flagge. [Elbeszélések] Ford.: Buda György és Kristin Schwamm. Reinbek bei Hamburg, 1999. Rowohlt — A nyomkereső c. kisregénnyel és a Jegyzőkönyv c. elbeszéléssel. (német)

Die englische Flagge. Ford.: Kristin Schwamm. Reinbek bei Hamburg, 2002. Rowohlt (német)

Английский флаг [Angliyskij flag]. Ford.: Jurij Gusev. Moszkva, 2001. Tekst (orosz)

Yingguo qi. Ford.: Yu Zemin. Peking, 2003. Zuo jia chu ban she — A nyomkereső c. kisregénnyel és a Jegyzőkönyv c. elbeszéléssel. (kínai)

Le drapeau anglais. Ford.: Natalia Zaremba-Huzsvai és Charles Zaremba. Arles, 2004. Actes Sud — 2. kiadás: 2012. (francia)

De Engelse vlag. Ford.: Henry Kammer. Amszterdam, 2004. Van Gennep (holland)

Angielska flaga. Ford.: Elzbieta Sobolewska. Varsó, 2004. W. A. B. (lengyel)

La bandiera inglese. Ford.: Giorgio Pressburger. Milánó, 2004. Bompiani ― A nyomkereső c. kisregénnyel és a Jegyzőkönyv c. elbeszéléssel. (olasz)

Il vessillo britannico. Ford.: Giorgio Pressburger. Milánó, 2004. Bompiani (olasz)

Drapelul englez. Ford.: Anamaria Pop. Bukarest, 2004. Humanitas (román)

Al-Rayn al-ingliziyya. Al-mahdar. Ford.: Saleh Thaier. Damaszkusz, 2005. Al-Mada — A Jegyzőkönyvvel közös kiadás. (arab)

La bandera inglesa. Ford.: Adan Kovacsics. Barcelona, 2005. Acantilado (spanyol)

Le drapeau anglais – Le chercheur de traces – Procès-verbal. Ford.:  Natalia Zaremba-Huzsvai és Charles Zaremba. Arles, 2005. Actes Sud — A nyomkereső c. kisregénnyel és a Jegyzőkönyv c. elbeszéléssel. (francia)

Engleska zastava. Ford.: Xenia Detoni. Zaprešić, 2006. Fraktura (horvát)

A bandeira inglesa. Ford.: Claudia Abeling. Sao Paolo, 2008. Planeta do Brasil (portugál)

Den engelska flaggan. Ford.: Ervin Rosenberg. Stockholm, 2008. Weyler (svéd)

The Union Jack. Ford.: Tim Wilkinson. New York, 2009. Melville House. (angol)

Gályanapló (1992)

,,A Gályanapló írónapló, de nem műhelynapló. A közönség ugyan megtalálja benne a szerző korábbi nagy sikerű könyveire (a Sorstalanságra, A kudarcra, a Kaddisra) vonatkozó töprengéseket, előérzeteket, de valódi célja az, amiért moralisták, töprengők, alkotók és egyéb fenyegetett életű emberek mindig is naplót vezettek: az önfelszabadítás, az önismeret, az önnevelés.

E sajátos szerkezetű naplóregény 1961-től 1991-ig harminc évet fog át. Annak a kornak dokumentuma és egyben művészi megformálása, amely kor talán leginkább tagadta az individuum létjogosultságát a történelem elmúlt évszázadai során, amely kor nemcsak »feltalálta«, hanem évtizedeken át gyakorolta is a totalitarizmust.

Lehetséges-e ebben a személyiségellenes korban önmagunk megőrzése? »Lehet-e itt is az egyszeri létezés átélése, az élet megélése?« Ez az alapvető kérdés áll a Gályanapló középpontjában, erre keresi és adja meg a választ a szerző: »Ez a feladat – ami az ember legfőbb feladata – itt is, mint bárhol, betölthető és betöltendő«.” (Fülszöveg)

 

 

 

A feljegyzésekkel eredetileg semmi konkrét célom nem volt, valójában kudarcokból születtek. Kezdetben, az ötvenes évek közepe táján, már nagyon elszánt és határozott voltam írói ambícióimat illetően, ám semmi olyat nem tudtam írni, amivel beérhettem volna. Akkor határoztam el, hogy jegyzeteket fogok írni, mindegy miről, minden nap, vagy legalább minden másnap valamiről, ha másról nem, az olvasmányaimról. Később ez egyre fontosabb lett számomra, mivel alapvetően magányos természet vagyok, s nem volt senkivel olyan kapcsolatom, akivel megbeszélhettem volna a szellemi problémáimat, amiket egyébként nem is tudtam volna artikulálni. [] Anyám egy külkereskedelmi vállalatnál dolgozott, amelynek szép, vastag évkönyvei voltak, külföldi kuncsaftoknak ajándékozták, magyar tájakat, árukat, ilyesmiket hirdettek benne, finom papírja volt, jó volt bele írni. […] Szerettem ezt a műfajt. […] Megpróbálkoztam a Szépirodalmi kiadól. Fölvetettem az egyik szerkesztőnek a kérdést, elképzelhető-e, hogy kiadjanak tőlem egy naplót. Azt a választ kaptam, hogy ki olvasná azt el. […] Egyszer aztán jelentkezett Sík Csaba, hogy alapított egy kis kiadót, Holnap a neve, és a közölt részletek alapján összeállítanék-e egy könyvet a számukra. Így született a Gályanapló, harminc év megszerkesztett anyagából.” (Interjúrészlet)

 

 

„Az ember életében elkövetkezik a perc, amikor hirtelen önmagára eszmél, és felszabadulnak erői; ettől a perctől számíthatjuk önmagunkat, ebben a percben születtünk meg. A zseni csírája minden emberben megvan. De nem minden ember képes rá, hogy életét a saját életévé tegye. Az igazi zsenialitás az egzisztenciális zsenialitás. Megkockáztatom: szinte minden tudás hiábavaló, ami nem a közvetlenül önmagunkról való tudás.” (Gályanapló)

 

 

Idegen nyelvű megjelenések

Galeerentagebuch. Ford.: Kristin Schwamm. Reinbek bei Hamburg, 1993. Rowohlt ― 2. kiadás: Berlin, 1999. Rowohlt TB rororo (német)

Galärdagbook. Ford.: Ervin Rosenberg. Stockholm, 2002. Norstedt (svéd)

Dagboek van een galeislaaf. Ford.: Henry Kammer. Amszterdam, 2003. Van Gennep (holland)

[Gályanapló]. Ford.: Yu Zemin. Peking, 2004. Zuo jia chu ban she — Legutóbbi kiadása: 2015 (kínai)

Diario de la galera. Ford.: Adan Kovacsics. Barcelona, 2004. Acantilado (spanyol)

Dziennik galernika. Ford.: Elżbieta Cygielska. Varsó, 2006. W. A. B. (lengyel)

Kaleeripäiväkirja. Ford.: Outi Hassi. Helsinki, 2008. Otava (finn)

Dnevnik s galije. Ford.: Xenia Detoni. Zaprešić, 2008. Fraktura (horvát)

Diario dalla galera. Ford.: Sándor Krisztina. Milánó, 2009. Bompiani (olasz)

Journal de galère. Natalia Zaremba-Huzsvai és Charles Zaremba. Arles, 2010. Actes Sud (francia)

 

Jegyzőkönyv (1993)

,,Ritka pillanat: egy fölkavaró novella (a Kertész Imréé) elkezdi élni a maga életét egy másik író novellájában (az Esterházyéban).
Játék? Kéznyújtás? Irodalom az életben? Vagy élet az irodalomban? Esetleg: a szellem hadüzenete a balkániságnak?
Két mű, kétféle tartószerkezet. Az egyik az önkínzásig önmagát állítja, a másik eljátssza, hogy ő a másik nélkül nem is létezne. Közben egymást hívják, értelmezik, igazolják, akaratlanul és akarattal.
Mindkét hangra, mindkét tudatra, mindkét lélekre, miképpen jobb és bal kezünkre, szükségünk van.
»Nincs bennem szeretet« – így szól az egyik kulcsmondat, megszólal mindkét novellában, s kitart, mint az orgonapont. De együtt, ebben a könyvben ez a két írás mégis valami mást mond, talán éppen azt, hogy van, kell hogy legyen bennünk szeretet.(Fülszöveg)

„Végeredményben azt hiszem, hogy a Jegyzőkönyvben írtam meg Az angol lobogó folytatását, vagyis azt, hogy nem történt semmi az országban, semmi lényeges változás. […] A Jegyzőkönyv közérthető nyelven íródott, nem okoz nehézséget a megfejtése, rövid is és akkor is érthető, ha elhagyod belőle azt, ami benne a legfontosabb, vagyis nyugodtan lehet egy egyszerű vámügyi történetként is olvasni. Olyan dolgokról van szó benne, amiket mindenki átélt, és boldogan elolvas újra meg újra, ilyen szempontból tehát szerencsésnek mondható ez az írás.” (Interjúrészlet)

 

„A Jegyzőkönyv egy olyan ember életéről szól, amely elhagyta a saját világos vonalvezetését, egy kicsit züllésbe fordult, amely többé nem tartalmazza a közvetlen kapcsolatot önmagával. Egy olyannak az életéről szól, aki elmerült a lét akkor eléggé örvendetes csábításaiban egyfelől, másfelől a különféle csapások útvesztőiben. […] Ez a szó legszorosabb értelmében novella volt; a »novella« szó ugye olasz eredetű, annyit jelent, hogy újdonság. Igazi társadalmi esemény volt, mert sok ember élményét írtam meg benne. Több író ismerősöm is felhívott, és elmondták, hogy velük is ugyanez történt. Kérdeztem tőlük, miért nem írták meg? Hát… szégyelltem volna – hangzott a válasz. Ez valóban egy szégyenletes esemény, de én a szégyenletes események írója vagyok, miért pont ezt szégyelltem volna? A Jegyzőkönyv közérthető nyelven íródott, nem okoz nehézséget a megfejtése, rövid is, és akkor is érthető, ha elhagyod belőle azt, ami benne a legfontosabb, vagyis nyugodtan lehet egy egyszerű vámügyi történetként is olvasni. Olyan dolgokról van szó benne, amiket egy diktatúrában mindenki átélt, és boldogan elolvas újra meg újra, ilyen szempontból tehát szerencsésnek mondható ez az írás. […] Engem, úgy látszik, a bukásnak az a fajtája érdekel, amit újra meg újra meg lehet írni, mert azt hiszem az élet is erről szól. Ha az egzisztenciádból kiszakít a külvilág, akkor elindulsz a romlás útján – ez az, amit Simone Weil »a rossz mechanizmusának« nevez. Ha elkap a masinéria, akkor csak rossz dolgok történhetnek, amik aztán visszavezetnek a rendes vagy rendetlen életedbe, ahogy tetszik, de a sajátodéba.” (Interjúrészlet)

 

 

„A történet csak annyiban hiteles, amennyire bármelyik más történetem. Úgy tűnik, sikerült az olvasóval elhitetnem: megtörtént az eset, annak ellenére, hogy valóban meg is történt…

Számomra óriási meglepetés volt, hogy éppen ennek az írásomnak lett ekkora visszhangja. Ennek a töredékével is beértem volna a Sorstalanság című, 1975-ben publikált regényem esetében.” (Interjúrészlet; riporter: Murányi Gábor)

 

 

„Miért hittem, hogy Bécsbe utazhatom? Miért hittem, hogy mást tehetek, mint amit eddig tettem? Rabként, a gondolataimat, a tehetségemet, az igazi lényemet eltitkolva éltem eddig, mert jól tudtam, hogy itt, ahol élek, egyedül rabként lehetek szabad. Jól tudtam, hogy ez a szabadság csak egy rab szabadsága, vagyis illúzió; de legalább – így hittem – becsületes illúzió, becsületesebb, mintha a szabadság illúziójában élnék rabként. Jól láttam ennek az életnek a veszélyeit, azt, hogy a rabélet végül rabbá tesz; hogy mélyen a század kulturális színvonala alá kényszerít, hogy látókörömet beszűkíti, tehetségemet felőrli. Mégis, így akartam élni abban a hitben, hogy azért ez is élet, olyan élet, amelyet valakinek – talán éppen nekem meg kell fogalmaznia…” (Jegyzőkönyv)

 

 

Idegen nyelvű megjlelenések

Eine Geschichte – zwei Geschichten. [Esterházy Péter Élet és irodalom c. elbeszélésével közösen] Ford.: Kristin Schwamm, Hans Skirecki. Salzburg – Wien, 1994. Residenz ― 2. kiadás: 2002. Berlin Verlag (német) ― Hangoskönyv: Berlin, 2003. ― 3. kiadás: 2008. Berlin Verlag. Ingo Schulze írásával kiegészülve. Címváltozat: Eine, zwei, noch eine Geschichte/n. (német)

Protokoll. Ford.: Kristin Schwamm. 2002. Berliner Taschenbuchvlg. (német)

Protokollen. Ford.: Ervin Rosenberg. Stockholm, 2002. Nordstedt (svéd)

Ista prica. Ford.: Xenia Detoni. Zaprešić, 2003. Fraktura (horvát)

Het proces-verbaal. Ford.: Henry Kammer. Amszterdam, 2004. Van Gennep — 2. kiadás: 2005. Arbeiderspers (holland)

Protokoll. Ford.: Kristin Schwamm. Passau, 2004. Thomas Reche Verlag ― Kurt Löb illusztációival. (német)

[Arab] Ford.: Saleh Thaier. Damaszkusz, 2005. Al-Mada. ― Az angol lobogóval közös kiadás.

Una historia: dos relatos. Ford.: Adan Kovacsics. 2005. Galaxia Gutenberg (spanyol)

Příběh. Ford.: Dana Gálová. Prága, 2006. Academia (cseh) — Esterházy Péter Élet és irodalom c. elbeszélésével közösen.

Jedan događaj . Ford.: Sava Babić. Belgrád, 2006. Prosveta (szerb)

Verbale di polizia. Ford.: Giorgio Pressburger. Bellinzona, 2007. Casagrande ― Esterházy Péter Élet és irodalom c. elbeszélésével közösen. (olasz) 

A holocaust mint kultúra (1993)

Tartalom

Három előadás: Táborok maradandósága; Hosszú, sötét árnyék; A holocaust mint kultúra

„A holocaustnak ugyanúgy megvannak a szentjei, mint akármelyik szubkultúrának; s ha fennmarad a megtörténtek eleven emléke, akkor nem a hivatalos szónoklatok, hanem a tanúságtevő életek révén fog fennmaradni. […] Minden auschwitzi rab, aki nem élt valamilyen vallási, faji vagy politikai eszme függőségében, akinek nem volt hite, népe és küldetése, csupán a sorsa, a puszta egzisztenciája: minden magányos értelmiségi […] vádiratot állított össze a kultúra ellen. Súlyos tévedésnek bizonyult Hegel állítása, hogy az ész egyetemes, mint ahogy nem egyetemes a kultúra sem. A kultúra kiváltságos tudat: ez a tudat objektivál, és az objektiváció joga a kiváltságos tudat birtoka.” (Részlet A holocaust mint kultúra című esszéből)

Valaki más (1997)

„Egy »nagy ismeretlen Úr vendégeként« (Kosztolányi), a földi szenvedést megtapasztalva Kertész Imre szinte nem evilági, és mégis valamennyiőnknek ismerős perspektívából számol be mindarról, ami megesett vele. Talán ez a szabadság: a személyes, neki kiosztott életben nem végzetszerűséget látni, hanem különös próbatételt, amely lehetőséget nyújt a döntésre. Arra, hogy az »érinthetetlen« mag, a legszemélyesebb titok keresése során elmerészkedjen odáig, hogy akár el is veszítse ezt az ént. Mi a szabadság? Olyasvalami, amiben elválaszthatatlan a teljes idegenség és a tökéletes beteljesülés. Kertész Imrétől ezt tanultam. A Valaki másban a kortárs európai irodalomban párját ritkító élességgel és kíméletlenséggel mutatja be, miként talált rá az idegenben az otthonra, a nem-azonosban az azonosra. S közben bennünket, olvasókat is ráébreszt valamire. Arra, hogy a rettenetben, sőt a rettenet fokozásában is ott lappang a misztérium lehetősége, s hogy talán az idegenség végtelen fokozása vezet el minket oda, hogy sejteni kezdjük azt, ami túl van az idegenségen.” (Földényi F. László)

„Ne felejtsd álmodat, amely újjá szült.
Ne felejtsd a szülőket.
Ne felejtsd, hogy mély álmodban elfogadtad a tőlük nyert életet.
Ne felejtsd az ígéretet, amelyet ez az élet magában foglal.
Ne felejtsd, hogy ez az ígéret föltételeket szab; sőt, hogy ennek az ígéretnek a beváltását egyedül a föltételei teljesítésében kell keresned.
Csak nem kívánsz még ráadást is?“
(Részlet a könyvből)

 

 

„Az országkép, sajnos, amit a Valaki másban fölvázoltam, nagyon beigazolódott, jobban, mint kellett volna. Mind a mai napig ez az a könyv, amit a legnehezebben nyelnek le. Meg kell neked mondanom, hogy ezen nagyokat mulatok, mert ismerem a lélektani okát. Máshol viszont szeretik, úgyhogy ezt nem vettem komolyan. Magyarországon ez a könyv választott el végképp a magyar irodalmi élettől, és pontosan úgy, mint ahogy a Sorstalanságból megtudhattam, hogy nincs semmi keresnivalóm a szocialista rendszerben, a Valaki másból megtudhattam, hogy a szocialista rendszeren túl sincs semmi keresnivalóm. […] Egy írói válság melléktermékének tekintik, holott szó sincs erről. Írok bizonyos írói problémákról, de ez a könyv nem egy írói, hanem az ország válságának a képe, illetve az én ráeszmélésemé, hogy hol is tartunk. A személyes válság annyiban igaz, hogy az első feleségem halála is erre az időre esett. A Valaki más még inkább regényszerű, mint a Gályanapló, így az a vád, hogy én publicisztikát űznék benne, már csak ezért sem igaz. Egy meghatározott szemszögből készült, amely egy kicsiny regény formációját adja, és egy tragikus halálesettel végződik. Végeredményben, ahogy ott lezárom a múltat, jóslatértékűnek bizonyult. […] A változás krónikája alcím kettős jelentésű, a külső és a belső változásé. […] A Gályanapló idején természetes volt, hogy az ember emigrációban él, mindegy, hogy kívül vagy belül, A változás krónikájában viszont elhatározás és létforma kérdésévé válik. Miután véget ért a rendszer, nem tudtam bekapcsolódni abba a szellemi, politikai, társadalmi folyamatba, ami, érzésem szerint, túl a hatvanon is még érdekelt volna. Úgy éreztem, továbbra is megszabják a helyemet, vagyis ugyanazokkal a problémákkal kerültem szembe, mint az elmúlt rendszer idején. Megértettem, hogy a Kádár-rendszer nem ért véget, azt is megértettem, hogy a Kádár-rendszer a Horthy-rendszerbe nyúlik vissza, és azt is megértettem, hogy ez a kispolgári rendőrállam, amely bizonyos engedményeken és kompromisszumokon alapul, nem az én világom. Azt is megértettem, hogy mi a bűnöm. Nem vállaltam cinkosságot, nem rendezkedtem be a korábbi világban. Nem rendezkedtem be, mert sosem éreztem véglegesnek, valahol mindig tudtam, hogy véget fog érni egyszer, nem volt Trabantom, nem volt vityillóm, nem jártam hároméves turistautakra, mindezt belsőleg utasítottam el. Morális álláspontom volt elfogadhatatlan, nem vállaltam el azokat a kritériumokat, amiket el kellett volna. Kordokumentum és próbatétel [a kötet] abban az értelemben, hogy a változó körülmények között megállom-e a helyemet, illetve hogyan viszonyulok ahhoz, hogy kinyílt előttem a világ. Meg kell mondanom, nem okozott gondot vagy meglepetést, hogy egy másféle civilizációba lépek át. Nekem ez a civilizáció, ha nem is tetszik feltétlenül, de rokonszenves. Nem arra születtem, hogy negyven évig be legyek zárva egy helyre, akármilyen legyen is az a hely, jó vagy rossz, ilyen is, olyan is. Egy darabig elviseli az ember a frusztrációt, a diktatúra nyomását, sőt e nyomás alatt fejlődik is, akármennyi depresszióval, küzdelemmel és bánattal jár együtt, ám eljön egy idő, amikor már rongál, pusztít ez a bezárt élet. Kezdtem érezni, hogy nem bírom tovább, és nem tudom, hogy mi történik velem, ha ez így folytatódik, de szerencsére megnyíltak a határok, s az utazásokkal könnyebb volt már elviselni az itthoni viszonyokat.” (Interjúrészlet)

 

 

Ich – ein anderer. Ford.: Ilma Rakusa. Reinbek bei Hamburg, 1998. Rowohlt ― Hangoskönyvben is megjelent: München, 2003. Der Hörverlag GmbH (német)

Être un autre. Chronique d’une métamorphose. Ford.: Natalia Zaremba-Huzsvai és Charles Zaremba. Arles, 1999. Actes Sud (francia)

Εγώ, ένας άλλος. Ford.: Jóta Lagudaki. Athén, 2002. Kastaniotis (görög)

Yo, otro. Crónica del cambio. Ford.: Adan Kovacsics. Barcelona, 2002. Acantilado ― 2. kiadás: 2010. (spanyol)

Jeg  en anden. Ford.: Peter Esterhás. Roskilde, 2003. Batzer & Co. (dán)

Ling yi ge ren. Ford.: Zemin Yu. Peking, 2003. Zuo jia chu ban she (kínai)

En annan: krönika över en förvandling. Ford.: Ervin Rosenberg. Stockholm, 2003. Norstedt (svéd)

Ik, de ander. Ford.: Henry Kammer. Amszterdam, 2004, Van Gennep (holland)

Ja, inny. Kronika przemiany. Ford.: Anna Goěrecka. Varsó, 2004. W. A. B. (lengyel)

Altcineva. Cronica schimbării. Ford.: Anamaria Pop. Bukarest, 2004. Humanitas (román)

Jo, un altre. Ford.: Eloi Castelló. Barcelona, 2005. Quaderns Crema /El Acantilado (katalán)

Eu, om outro. Ford.: Sandra Nagy. Sao Paulo, 2007. Planeta (brazil portugál)

Um outro. Ford.: Ernesto Rodrigues. Lisszabon, 2009. Presenca (portugál)

Io, un altro. Cronaca di una metamorfosi. Ford.: Giorgo Pressburger. Milánó, 2012. Bompiani (olasz)

Někdo jiný. Kronika proměny. Ford.: Adéla Gálová. Zlín, 2013. Kniha Zlín (cseh)

A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt (1998)

Tartalom
Haza, otthon, ország. [Esszé]; Hamburgi esszé. [Esszé] ; Táborok maradandósága. [Esszé] ; Hosszú, sötét árnyék. [Esszé] ; A holocaust, mint kultúra. [Esszé] ; „Hazai levelek”. [Esszé]; A fölösleges értelmiségi. [Esszé]; A látható és láthatatlan Weimar. [Esszé]; Budapest – egy fölösleges vallomás. [Esszé]; Az eltökélt pesszimizmus. (Víg Monika) [Interjú]; Az Auschwitzban rejlő kegyelem. (Adelbert Reif) [Interjú]; A haláltudat mint vitális erő. (Szántó T. Gábor) [Interjú]; Köszönet egy díjért. [Esszé]

 

 

,,Egy végtelenül következetes írói gondolkodás belső szerkezetét mutatja meg Kertész Imre esszékötete. Meditatív írásait kiegészítik a javarészt külföldi és hazai konferenciákon elhangzott szövegek, felelősségről és értékőrzésről, történelemről és katartikus tudásról és amelyek mindegyike »meggondolt gondolat«. Gondolkodásának középpontjában a holocaust áll mint az európai tudat közös, meghatározó élménye, mely kultúránkhoz, önismeretünkhöz szervesen hozzátartozó szenvedésélmény.” (Fülszöveg)

 

 

„A tegnapi Schubert-zene alatt kigondoltam az esszékönyvem címét: A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újra tölt.” (Naplójegyzet, 1997. november 7.) – „Megjelentetni egy könyvet: ez akkora bizalom jele, amire a külvilágnak tüstént rá kell cáfolnia, különben semmi sem igazolná a létezését.” (Naplójegyzet,1998. június 30.)         

         

 

„Hogy már most a »saját országomról« kertelés nélkül és világosan beszéljek: létezik egy ország, ahol megszülettem, amelynek állampolgára vagyok, s kivált, amelynek gyönyörű nyelvén beszélek, olvasok és a könyveimet írom; ez az ország azonban sohasem volt a sajátom, inkább én voltam az ő sajátja, és négy évtizeden át sokkal inkább bizonyult a börtönömnek, semmint a hazámnak. Ha igazi nevén akarnám nevezni a kolosszust, amelynek formájában ezzel az országgal én mindig szembetalálkoztam, így hívnám: az állam. Az állam pedig sohasem lehet a sajátunk.” (Haza, otthon, ország)

 

 

Idegen nyelvű megjelenések

Eine Gedankenlänge Stille  während das Erschießungskommando neu lädt. Ford.: Buda György, Relle Ágnes, Kristin Schwamm, Christina Viragh. Reinbek bei Hamburg, 1999. Rowohlt Taschenbuch rororo  — 2. kiadás: 2002. (német)

Un instant de silencio en el paredón. [A gondolatnyi csend…] Ford.: Adan Kovacsics. Barcelona, 1999. Herder (spanyol)

Sorstalanság – Filmforgatókönyv (2001)

„A Holocaust, a náci koncentrációs táborok képi, érzékletes, úgymond »reális« ábrázolása egy hallgatag konszenzuson nyugvó tilalomba ütközik. Hatmillió ember üzemszerű kiirtását lehetetlenség elképzelni, és nem szabad elképzelhetővé tenni. Kínjaik leírhatatlanok és ábrázolhatatlanok.

A konszenzus körülbelül a hetvenes években, a Shoa című Lanzmann-film megszületésével jött létre, és tudomásunk szerint ez ideig – Spielberg úr kivételével, aki e konszenzusról talán sohasem hallott – senki meg nem szegte. Még Wajda is, aki pedig hiteles és teljes anyagismerettel rendelkezik: a Tájkép csata után című filmjében csupán a felszabadulás utáni koncentrációs tábort merte ábrázolni.

Ha mi most mégis megszegjük e tilalmat, ezt kizárólag a tanúvallomás hitelességével igazolhatjuk. Ki kell jelentenünk, hogy nem a Holocaust ábrázolására törekszünk, hanem egy lélek útját követjük, s ez az út óhatatlanul átvezet a koncentrációs univerzumon. Ha a hitelesség illúzióját fel is kell adnunk – mert hiszen hitelesnek lenni lehetetlen –, legalább hűségre, szűkszavúságra és a dísztelenségnek arra a komor pompájára fogunk törekedni, amely, reményeink szerint, méltó lehet milliók gyászához.

A forgatókönyv különös műfaj: hozzátesz és elvesz. Leírja a képeket, melyeket látni fogunk: egyszerre serkenti és korlátozza képzelőerőnket; párbeszédekké és monológokká alakítja, ami korábban egybefolyt: kijelöli a hangsúlyokat. A Sorstalanság forgatókönyve új mű: újat árul el a Holocaustról, a regényről és Kertész Imre gondolkodásáról.” (Fülszöveg)

 

 

ELŐSZÓ

„Regényből filmforgatókönyvet írni veszedelmes játék; de még veszedelmesebb néha, ha a szerző ezt nem teszi meg. Vannak ugyanis regények, melyek idővel nyilvánvalóan filmvászonra kívánkoznak, s ez a szándékuk éppoly ellenállhatatlan, mint amilyen ellenállhatatlanul annak idején a megírásukra törekedtek. S néhány keserű tapasztalat után – például miután elolvasott egy »filmsztorit«, melyet, különben a legjobb szándékkal, egy hivatásos forgatókönyvíró állított elő a regényéből –, a szerzőnek végül be kell látnia: ahelyett hogy idejét a további kitérési manőverekre fecsérelné, leghelyesebb, ha maga lát neki a munkának.

Nem biztos, persze, hogy ez a leghelyesebb döntés: én magam mindenesetre így döntöttem. Nem feledkezhettem meg azonban a műfaj törvényéről, arról, hogy egy forgatókönyv – szemben a regénnyel – nem az úgynevezett örökkévalóság, hanem a filmrendező számára készül. Így aztán kötelességem inteni az Olvasót: hiába is keresné itt a nyelvi radikalizmust, amely az eredeti művet – SORSTALANSÁG című regényemet – jellemezte. Mert film és regény két, egymással merőben ellentétes műfaj. S ha a regényírónak az a dolga, hogy nyelvi eszközeivel megteremtse a saját zárt világegyetemét, a forgatókönyv írójáé tulajdonképpen csak annyi, hogy szerényen egy – hogy így mondjam – kiállítatlan csekket nyújtson át a rendezőnek és munkatársainak, hogy azt majd ők a maguk művészetével és tudásával kitöltsék.

Másfelől így kevésbé korlátoztak a műfaj áthághatatlan törvényei. A regényíró szabadsága más, mint a regényből készült forgatókönyv írójáé; és ha a kettő történetesen ugyanaz a személy, akkor abban a figyelemre méltó élményben lehet része, amelyet a skizofrénia egy igen kellemes válfajának nevezhetnénk. Mert, a forgatókönyv írójaként, a szerző egyszerre azon kapja magát, hogy terjedelmesebbé és személyesebbé válik: most teret engedhet bizonyos önéletrajzi részleteknek, emlékeknek, sőt anekdotáknak, amelyeket regényíróként a legszigorúbban elvetett.

Ebben az értelemben a forgatókönyv megírása kétségkívül szórakoztatóbb munkának bizonyult. Nem mondhatnám azonban, hogy kielégítőbbnek is. Az egyiken néhány hónapig dolgoztam, a másikon kerek 13 esztendeig. A regény, mint már említettem, zárt világegyetem, amelynek önmagáért kell helytállnia. A forgatókönyv viszont nyitott lehetőség csupán, puszta »irodalmi anyag«, amelyet a kifejező arcok, a hangok, a kameramozgás, a zene: egyszóval a nyelven kívüli művészi eszközök ébreszthetnek csak eleven életre.” (Elektronikus kézirat; magyarul nem jelent meg)

A száműzött nyelv (2001)

Tartalom
Esszék: A boldogtalan 20. század; Táborok maradandósága; Hosszú, sötét árnyék; A Holocaust mint kultúra; Haza, otthon, ország; Budapest – egy fölösleges vallomás; A látható és láthatatlan Weimar; „Hazai levelek”; Budapest, Bécs, Budapest; A fölösleges értelmiségi; Hommage à Fejtő; Salzburgi Ünnepi Játékok; Vallomás egy polgárról; Kié Auschwitz?; Feltámad-e?!…; A száműzött nyelv

 

 

„Egy ismerősöm nemrégiben megjegyezte, hogy mást mondok az esszéimben, mint regényeimben, s bevallom, észrevétele annyira meghökkentett, hogy azóta sem tudom kiverni a fejemből. Őszintén szólva valószínűleg sohasem írtam volna meg itt következő tanulmányaimat, ha fel nem kérnek rá. És sohasem kértek volna fel rá, ha össze nem omlik Európa másik nagy totalitárius birodalma, amelyet a szocialista melléknévvel illettek. Ez volt a hely, ahol magam is éltem, az élet, amely teljes valóságban megismertette velem az illegálisnak nyilvánított normális létezés állapotát. […]

 

Az itt következő írásokat különben nem tekintem szabályszerű esszéknek. Műfajukat egyszer inkább a »megközelítések« szóval jellemeztem, ha ilyen műfaj valójában, persze, nem is ismeretes. Részint azt akartam így kifejezni, hogy egyik írás sem meríti ki teljesen a tárgyát, legföljebb megközelíteni tudja; másrészt pedig, hogy ugyanazt akarják megközelíteni, csupán más oldalról, amit elbeszélői szövegeim is: a megközelíthetetlent. Így hát ismétlődések, más munkáimból származó vendégszövegek fognak felbukkanni itt-ott, akár vezérmotívumok, melyek egy tágabb egységre, egy gondolkodás-, beszéd-, sőt létmód, olykor számomra is titokzatos koherenciájára utalnak. Szabályszerű tanulmányok esetében talán kárhoztatható eljárás ez – nem az a lírai megnyilatkozások terén, aminek, végső soron, ezt a könyvet is tekintem.” (Részlet a német kiadás előszavából)

 

 

Idegen nyelvű megjelenés

Die exilierte Sprache. Essays und Reden. [A száműzött nyelv] Ford.: Buda György, Deréky Géza, Kristin Schwamm, Christina Viragh, Christian Polzin, Ilma Rakusa, Kristina Koenen, László Kornitzer, Irene Rübberdt, Ernő Zeltner. Frankfurt am Main, 2003. Suhrkamp — Nádas Péter előszavával. (német)

Vyhnaný jazyk. [A száműzött nyelv] Ford.: Juliana Szolnokiová. Bratislava [Pozsony], 2002. Kalligram (szlovák)

Kieli maanpaossa. Kaksi juhlapuhetta. Ford.: Outi Hassi. Helsinki, 2003. Otava (finn)

A língua exilada. [A száműzött nyelv] Ford.: Paulo Schiller. Sao Paulo, 2004. Companhia Das Letras (brazil portugál)

Jezik u progonstvu. [A száműzött nyelv] Ford.: Xenia Detoni. Zágráb, 2004. Durieux (horvát)

Język na wygnaniu. [A száműzött nyelv] Ford.: Elżbieta Cygielska et al. Varsó, 2004. W. A. B. ― Elżbiety Cygielskiej előszavával; jegyzetekkel. (lengyel)

Язык в изгнании [Yazik v isgnanii]. [A száműzött nyelv] Ford.: Jelena Ivanovna Malihina és Sereda Vjatseszlav Tyim. Moszkva, 2004. Tri Kvadrata (orosz)

De verbannen taal. [A száműzött nyelv] Ford.: Alföldy Mari. Amszterdam, 2005. De Bezige Bij (holland)

Il secolo infelice. [A boldogtalan század] Ford.: Sándor Krisztina. Milánó, 2007. Bompiani ― 2. kiadás: 2012. (olasz)

La lengua exiliada.  [A száműzött nyelv.] Ford.: Adan Kovacsics. Madrid, 2007. Taurus (spanyol)

Det landsförvisade språket. [A száműzött nyelv] Ford.: Ervin Rosenberg. Stockholm, 2007. Norstedts ― Nádas Péter előszavával. (svéd)

 

A stockholmi beszéd (2002)

Elhangzott 2002. december 7-én, a Svéd Akadémia ünnepi ülésén.

„Talán túl sokáig éltem diktatúrákban, ellenséges és reménytelenül idegen szellemi környezetben ahhoz, hogy szert tehettem volna némi irodalmi öntudatra: ezen egyszerűen nem volt érdemes töprengenem. Emellett mindenfelől az értésemre adták, hogy az, amin gondolkodom, az úgynevezett »téma«, amely foglalkoztat, időszerűtlen és nem attraktív. Így hát ezért is, és mert a saját meggyőződésemmel is egybevágott, az írást mindig is a legszigorúbb magánügyemnek tekintettem.

Magánügy: ez természetesen még nem zárja ki a komolyságot, ha az ilyen komolyság egy kissé nevetségesnek tűnt is abban a világban, ahol egyedül a hazugságot vették komolyan. A filozófiai axióma úgy hangzott itt, hogy a világ a tőlünk függetlenül létező objektív valóság. Én viszont 1955 egy szép tavaszi napján váratlanul arra a gondolatra jutottam, hogy egyetlen valóság létezik csupán, ez a valóság pedig én magam vagyok, az én életem, ez a törékeny és bizonytalan időre szóló ajándék, amelyet idegen, ismeretlen erők kisajátítottak, államosítottak, meghatározták és megpecsételték, s amelyet az úgynevezett történelemtől, ettől a szörnyűséges Molochtól vissza kell vennem, mert egyedül az enyém, s ekként kell gazdálkodnom vele.

Ez mindenesetre gyökeresen szembeállított mindazzal, ami körülöttem, ha nem is az objektív, de a kétségbevonhatatlan valóság volt. A kommunista Magyarországról beszélek, az épülő és szépülő szocializmusról. Ha a világ a tőlünk függetlenül létező objektív valóság, akkor az emberi személyiség sem más – akár önmaga számára sem – mint objektum, élettörténete pedig a történelmi véletlenek összefüggéstelen sorozata, amelyen elcsodálkozhat ugyan, de neki magának semmi köze hozzá. Összefüggő egésszé összeraknia nem érdemes, mert akadhatnak benne mozzanatok, amelyek sokkal objektívebbek annál, semhogy szubjektív Énje felelősséget viselhetne értük.”

,,Budapesten születtem, egy zsidó családban, amelynek anyai ága az erdélyi Kolozsvárról, az apai pedig a Balaton-vidék délnyugati sarkából származik. Nagyszüleim még gyertyát gyújtottak a Sabbat beálltakor, péntek este, de nevüket már magyarosították, és természetes volt számukra, hogy a zsidóságot a vallásuknak, a hazájuknak pedig Magyarországot tekintsék. Anyai nagyszüleim a Holocaustban lelték halálukat, apai nagyszüleimet a Rákosi-féle kommunista hatalom pusztította el, amikor a zsidó aggok házát Budapestről az ország északi határvidékére kitelepítették. Úgy érzem, hogy e rövid családtörténet mintegy magában foglalja és szimbolizálja az ország legújabb kori szenvedéstörténetét. Engem mindez arra tanít, hogy a gyászban nemcsak keserűség, de rendkívüli erkölcsi tartalék is rejlik.” (Részletek a beszédből)

 

 

Idegen nyelvű megjelenések

Heureka! Rede zum Nobelperis für Literatur. Ford.: Kristin Schwamm. Frankfurt am Main, 2002. Suhrkamp (német)

HEUREKA! Passau, 2006. Verlag Thomas Reche. ― A stockholmi beszéddel (Ford.: Kristin Schwamm) és hét németországi interjúval. Illusztrálta Susanne Theumer. (német)

Heureka! Gespräche und eine Rede. Ford.: [Kristin Schwamm] ill.: Susanna Theumer. Neumarkt in der Oberpfalz, 2006. Reche (német)

Felszámolás (2003)

„»Ha az életemet történetként kívánom látni (és ki ne kívánná ismerni a saját történetét, melyet aztán megnyugodva – vagy éppenséggel nyugtalanul – a sorsának nevezhet), akkor B. történetét kellene elmondanom« – írja Keserű, Kertész Imre új regényének egyik hőse.

Keserű, foglalkozására nézve irodalmi szerkesztő, megpróbálja felkutatni különös barátja, B., az író utolsó, eltűntnek hitt regényét. Annál is inkább, mert B. éppen a rendszerváltás idején, 1990-ben öngyilkosságot követ el. Mi motiválja végzetes tettét? Demonstráció? Rezignáció? Hagyatékban maradt drámájában ugyanis B. kísérteties előrelátással megírja Keserű és baráti köre jövőjét. Azt, hogy hogyan csúszik ki majd kezükből a saját életük, s hogyan válik »úgynevezett valósággá« mindaz, amit egykor kétségbevonhatatlan valóságnak, az életüknek hittek. Lényegében: hogy hogyan válnak a rendszerváltással véget ért negyven év túlélőivé, mint ahogyan ő, B. is csak képtelen auschwitzi születésének véletlen túlélője.

Mi sem érthetőbb, mint hogy Keserű valósággal beleássa magát B., az ő – Keserű – számára annyira fontos, szinte példaszerű életébe: mániákusan igyekszik megérteni B. sorsát, szerelmi életét, halálának okát és körülményeit.

Felszámolás tehát »nyomkeresés« is: nyomozás egy eltűnt kézirat és tűnőfélben lévő életek után. Egyúttal úgy tűnik, hogy bezárul az alkotói kör, amelyet Kertész Imre maga köré meghúzott: ha a SorstalanságA kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért után eddig trilógiáról beszéltünk, az új mű, a Felszámolás ezt a sort most tetralógiává egészíti ki.” (Fülszöveg)

 

 

„Valójában negyven évig egy olyan fiktív valóság vett körül, ami nem volt ugyan valóság, de az emberek mégiscsak annak élték meg, és amikor megszűnt, s a »valódi valóság« köszöntött be, hirtelen az tűnt fikciónak. Ez önmagában is igen érdekes regénytéma, együtt a meg nem szűnt és fel nem dolgozott, és effektíve feldolgozhatatlan Auschwitz-élménnyel, hiszen akkor is egy totális diktatúra dőlt meg. Az emberek egyik pillanatról a másikra totálisan más körülmények közé kerültek, és egy meghatározó értelmiségi csoport is elveszítette a szerepét, az identitását. A regényben ezt valahogy úgy jellemzem, mintha egy falnak feszültek volna évtizedeken keresztül, s ez a fal egyszer csak váratlanul összeomlik. A legsúlyosabb élménye ennek a változásnak Magyarországon és a többi kelet-európai kis országban egyaránt, hogy az emberek nem maguk vívták ki a szabadságukat, ajándékba kapták, s amit épp ezért nagyon nehéz szabadságként megemészteniük. Eddig ilyen rendszer volt, most olyan rendszer van, a kettő valahol egyenértékű a számukra, mind a kettő a nagyobb hatalmak ajándéka vagy büntetése. […] Az volt a probléma, hogy hogyan lehet mindezt megragadni – hogyan lehet megragadni a megragadhatatlant, hogyan lehet megfogni a szétfoszlót? Hogyan lehet történetet írni abból, hogy tulajdonképpen nem lehet többé történetet írni. Szinte lehetetlenség volt elkezdeni, viszont teljesen világos volt, hogy meg kell változtatnom azt a prózaformát, amelyet addig követtem, hisz ez az első regény, amit nem a totális diktatúra körülményei között írok. […] Világosan le kellett tehát szögeznem, hogy a regény annak a valóságnak a felbomlásáról szól, amely valóságnak az örökségét egy új generáció viszi tovább. […] Csak ilyen töredezett formában lehetett megírni azt a megbomlott valóságot, amelyet mindenekelőtt és -felett ábrázolni akartam. Mindig is úgy gondoltam, ez az utolsó pillantás, amit Auschwitzra vetni tudok. Négy perspektívából ábrázoltam a civilizációs törést: a Sorstalanságban közvetlenül, A kudarcban reflektáltam rá, a Kaddisban egy távolabbi perspektívából mutatom be a következményeket, itt pedig a második generáció szemszögéből, azaz a konkrétan meg nem élt Auschwitz-élményt, és a konkrétan megélt rendszer felbomlásának az élményét, az értékvesztés regényét. […] A történet lezárhatatlanságáról is szó van, ez egy nyitott regény, se pont, se egyéb írásjel nincs a végén: »Következő lépés / Mégse« – nyitva marad, mint ahogy pillanatnyilag nyitva van minden kérdés Kelet-Európában.” (Interjúrészlet)

 

 

„2003. március 2. Budapest. Tegnapelőtt, 28.-án, az esti géppel érkeztünk. Egész éjjel nem aludtam. Tegnap délután, égő szemmel, elintézendő ügyiratok káoszában, érzelmileg felzaklatva, nagy hirtelen befejeztem a regényt. Kész a mű, a Felszámolás, amelynek  –  az első ötlettől kezdve  – ugyanúgy 13 évet szenteltem, mint annak idején a Sorstalanságnak. Rövid, dramatikus, izgalmas olvasmány lett, »az utolsó pillantás, amit  – a búcsú előtt – Auschwitzra vetek«”.

„2003. szeptember 22. legyen nyoma: magyarul és németül megjelent a Felszámolás, illetve a Liquidation. 13 évi küzdelem, s egy karcsú, könnyed, szórakoztató könyvecske.” (Mentés másként)

 

 

Idegen nyelvű megjelenések

Ch’ŏngsan. Ford.: Chŏng Chin-sŏk. Szöul, 2003.Tarŭn Uri (koreai)

Likwidacja. Ford.: Elzbieta Sobolewska. Varsó, 2003. W. A. B. (lengyel)

Liquidation. Ford.: Kornitzer László és Ingrid Krüger. Frankfurt am Main, 2003. Suhrkamp ― Hangoskönyv: 2004. 2. kiadás: Reinbek bei Hamburg, 2005. Rowohlt Taschenbuch rorororo. (német)

Aniquilação. Ford.: Ernesto Rodrigues. 2003. Ulisseia (portugál)

Liquidatión. Ford.: Adan Kovacsics. Madrid, 2004. Santillana Ed. Generales (spanyol)

Liquidación. Ford.: Adan Kovacsics. Barcelona, 2004. Circulo de Lectores (katalán)

Liquidation. Ford.: Tim Wilkinson. London, 2004. Alfred A. Knopf – 2. kiadás: 2006. Vintage (angol)

Likvidation. Ford.: Peter Esterhás. Roskilde, 2004. Batzer & Co. (dán)

Liquidation. Ford.: Natalia Zaremba-Huzsvai és Charles Zaremba. Arles, 2004. Actes Sud ― 2. kiadás: 2005 (francia)

Εκκαθάριση. Ford.: Jóta Lagudaki. Athén, 2004. Kastaniotis (görög)

Liquidation. Hakibbutz Hameuchad (héber)

Liquidatie. Ford.: Alföldy Mari. Amszterdam, 2004. De Bezige Bij (holland)

Likvidacija. Ford.: Xenia Detoni. Zaprešić, 2004. Fraktura (horvát)

Liquidació. Ford.: Eloi Castelló. 2004. Edicions 62 (katalán)

Liquidation. 2004. The Commercial Press (kínai)

Likvidasjon. Ford.: Kemény Kari. Oslo, 2004. Pax (norvég)

Liquidazione. Ford.: Antonio Sciacovelli. Milánó, 2004. Feltrinelli (olasz)  

Likvidation. Ford.: Ervin Rosenberg. Stockholm, 2004. Norstedts (svéd)

Самоликвидация. Ford.: Jurij Pavlovics Gusev. Moszkva, 2005. Tekszt (orosz)

Likvidácia. Ford.: Juliana Szolnokiová. Bratislava [Pozsony], 2005. Kalligram (szlovák)

Liquidação. Ford.: Paolo Schiller. São Paulo, 2006. Companhia das Letras (brazil portugál)

Likvidace. Ford.: Dana Gálová. Prága, 2006. Academia ― Jiŕí Zeman utószavával. (cseh)

Lopetus. Ford.: Outi Hassi. Helsinki, 2006. Otava (finn)

Tasfiye. Ford.: Ersel Kayaoğlu. Isztambul, 2006. Can Yayinlari (török)

Εκκαθάριση. Ford.: Jóta Lagudaki. Athén, 2004. Kastaniotis, 44 p. (görög)

K. dosszié (2006)

„A K. dosszié »önéletrajz két hangra«: regényes párbeszéd Kertész Imre életéről – szüleiről, szerelmeiről –, pályájáról – a szellemi szabadság kivívásáról – és arról, hogyan függ össze a saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal.

E páratlanul személyes könyvből megtudhatjuk, e kettő szétválasztása nem is olyan egyértelmű. Meddig valóság és honnan fikció? Szolgálhat-e az irodalom tárgyául az egyénileg megélt borzalom és boldogság, és mennyiben tartozik ez az »egyéni« mindnyájunkra, akik olvasunk – akik őt olvassuk? Milyen korban nőtt fel, milyen másikban lett íróvá? Mennyiben befolyásolták e korok és légkörök műveit, mennyi szivárgott be mindebből regényeibe, novelláiba, nem is beszélve a főhősök vonásairól: Köves Gyuriéról, az Öregéről vagy K.-éról.

»Egészében véve, én a derű pártján állok« – mondja az író. Ez a derű hatja át a K. dossziét, amely ugyanolyan »botrányos«, mint Kertész Imre egész életműve.” (Fülszöveg)

 

 

Idegen nyelvű megjelenések

Dossier K. Eine Ermittlung. Ford.: Kristin Schwamm. Reinbek bei Hamburg, 2006. Rowohlt ― 3. kiadás: Rowohlt-Taschenbuch rororo 2008.  (német)

Dossier K. Selvbiografi for to stemmer. Ford.: Peter Esterhás. Roskilde, 2007. Batzer & Co (dán)

Φάκελος Κ. Ford.: Jóta Lagudaki. Athén, 2007. Kastaniotis (görög)

Dossier K. En onderzoek. Ford.: Alföldy Mari. Amszterdam, 2007. De Bezige Bij (holland)

Dossier K. Ford.: Adan Kovacsics. Barcelona, 2007. Círculo de Lectores (spanyol)

Dossier K. En självbiografi. Ford.: Ervin, Rosenberg. Stockholm, 2007. Swante Weyler — Hangoskönyvben is megjelent. (svéd)

Досието К. [Dosieto K.] Ford.: Stefka Hrusanova. Szófia, 2008. Riva (bolgár)

Dossier K. Ford.: Natalia Zaremba-Huzsvai és Charles Zaremba. Arles, 2008. Actes Sud ― 2. kiadás: 2013. (francia)

Dossier K. Ford.: Elzbieta Sobolewska. Varsó, 2008. W. A. B. (lengyel)

K. Mappe. Ford.: Kari Kemény. Oslo, 2008. Pax (norvég)

Dosje K. Ford.: Xenia Detoni. Zágráb, 2009. Fraktura (horvát)

Dossier K. Ford.: Marinella D’Alessandro. Milánó, 2009. Feltrinelli (olasz)

Dosya K. Ford.: Gün Benderli. Isztambul, 2010. Can Yavinlari (török)

Dosije K. Ford.: Sava Babić. Belgrád, 2012. Laguna (szerb)

Dossier K. Ford.: Tim Wilkinson. Brooklyn-London, 2013. Melville House (angol)

Világpolgár és zarándok. Káin és Ábel (2007)

,,– Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről – dörögte odafenn a magasban, mintegy állig a talárjába burkolózva.

Káin rögtön visszakozott. Ami megtörtént, megtörtént. Különben arra a szeles, fülledt, baljóslatú napra nem tud pontosan visszaemlékezni. Tény, hogy az Úr Ábelre és az ő ajándékára tekinte, Káinra pedig és az ő ajándékára nem tekinte: ez fájt neki. Ő is szereti az Urat. És neki is van önérzete. Aztán minden megfékezhetetlenül, ellenállhatatlanul, az indulatok paroxizmusában, úgyszólván előre megálmodottan és álomszerűen megszervezve történt, minden valószínűség szerint a sors akaratából. Miért mondja tehát néki az Úr: »Mit cselekedtél«? – mintha a cselekvés egészen és minden tekintetben az övé lehetne? Hiszen kicsoda is ő végeredményben? Csak egy ember. És mi az ember? Eszköz-e vagy akarat?

– Avagy szabad vagyok-é én a földön mint ember, és magam vagyok-é az oka önmagamnak? Avagy pedig teremtett lény vagyok-é és az én Uram alkotása?” (Világpolgár és zarándok)

 

 

 

„Mindössze egy novellám van, amely közvetlenül kötődik bibliai szöveghelyhez: a jó kiszolgáltatottsága és a bűn diadala, röviden talán így foglalható össze, ami Káin és Ábel történetében érdekelt. Közelebbről az a mechanizmus, ahogy végül minden leegyszerűsödik, és Isten elfogadja a rossz, gonosz érveket, nem tehet egyebet, ha már belekeveredett a történetbe… Amint az el is hangzik: »Az ember fogva tartja az Istent«. Az érdekelt tulajdonképpen, hogyan játszik Istennel az ember, vagyis Káin hogyan magyarázza meg a bűnét. Az 1960-as években még sok egykori náci tiszt élt és mozgott szabadon. Káinon ugyan van egy jel, ami különlegessé teszi, cinkosan össze is kacsintanak a háta mögött, de voltaképpen ő az igazi győztes, és ezt a világ elfogadja. Ábel szintén tudja a kötelességét, tudja, hogy agyon fogják verni és aláfekszik az ásónak. Vagyis (miként azt a 20. század véres történetei is bizonyították) az áldozat sem maradhat meg ártatlannak – ennek stációit azonban már a Sorstalanság című regényemben követheti végig az olvasó.

Maga a cím, Világpolgár és zarándok, Szent Ágoston könyvéből való, a De civitate Deiből. Így utólag arra emlékszem csupán, hogy nem az ő könyvéből vettem a Káinra és Ábelre történő utalást, hanem egy erre hivatkozó tanulmányból; de már én sem tudom, melyikből s honnan.” (Nyilatkozatrészlet; in: A csend történései. Vigilia, Bp. 2015. 94. p.)

 

 

Idegen nyelvű megjelenés

OPFER UND HENKER. Ford.: Cristian Polzin, Ilma Rakusa, Ágnes Relle és Kristin Schwamm. Berlin, 2007. Transit ― A Világpolgár és zarándok, az Én, a hóhér [Részlet A kudarcból], A pad, a Budapest – egy fölösleges vallomás és a Miért Berlin? c. írásokkal. (német)

Európa nyomasztó öröksége (2008)

Tartalom
Esszék: Budapest, Bécs, Budapest; Táborok maradandósága; Hosszú, sötét árnyék; A Holocaust mint kultúra; „Hazai levelek”; A látható és láthatatlan Weimar; A fölösleges értelmiségi; A boldogtalan 20. század; Haza, otthon, ország; Budapest – egy fölösleges vallomás; A tolerancia díja; Hommage à Fejtő; Feltámad-e?!…; Kié Auschwitz?; Canettit fordítani; A nevelő; Engel Tevan István képei elé; Itt állunk, nézegetjük egymást; Egy fényképhez; Gábor Áron kiállításához; Nyílt levél Schiff Andrásnak; Salzburgi Ünnepi Játékok; Köszöntő Spirónak; Farkas-villa; Ligeti-töredékek; Darvas Ivánra emlékezve; Örkény, és a túlélés kínos problémája; Vallomás egy polgárról; A száműzött nyelv; Az önmeghatározás szabadsága; Jeruzsálem, Jeruzsálem…; Heuréka!; Öröm és szorongás; Egy kiállítás képei; Európa nyomasztó öröksége; Miért Berlin?

 

 

“Kertész Imre új könyve az elmúlt húsz évben írt esszéinek java részét gyűjti egybe, amelyeknek mintegy a fele most jelenik meg először kötetben. Az életműnek e mindmáig kevésbé vizsgált területén is jelentős és megkerülhetetlen írások sorakoznak: a szerző egyedülálló módon végzi el azt az egzisztenciális munkát, amelyet tanúságtételként is elénk állít. Szinte valamennyi írás újabb számvetés azokkal a traumákkal és társadalmi problémákkal, amelyek a diktatúrák elmúltával is velünk maradtak, s továbbra is veszélyeztetik egyéni szabadságunk megteremtésének lehetőségeit. Továbbra is az egyik legfontosabb kérdés, hogy miként alakul a közös európai etikai kultúra s annak emberképe: a felmérhetetlen szenvedések miféle tudáshoz vezetnek, a nemzedékek saját közös örökségükké teszik-e mindazt a botrányt, gyalázatot és szégyent, amely úgy tűnik, még jó ideig nem kerülhet múlt időbe, ám épp emiatt felmérhetetlen erkölcsi tartalék is rejlik bennük.

Az esszék és emlékezések akár naplóregényként is olvashatók – egy sorsát visszanyert szellem számol be arról, hogy a szembenézés és önvizsgálat miként lesz megtisztulás, »a megtisztulás pedig felemelkedés, és a szellemi Európához való csatlakozás.«”(Fülszöveg)

A megfogalmazás kalandja (2009)

Tartalom
Esszémozaik. (Részletek a Táborok maradandósága, a Hosszú, sötét árnyék, A Holocaust mint kultúra, A boldogtalan 20. század, A fölösleges értelmiségi, a Haza, otthon, ország és A száműzött nyelv c. esszékből. – Összeállította: Hafner Zoltán.)
Interjúk: Az eltökélt pesszimizmus (Vig Monika); „A demokrácia kultúra” (Vickó Árpád); A haláltudat mint vitális erő (Szántó T. Gábor); A megfogalmazás kalandja (Ferch Magda); A folyamatos jelenlét prózája (Hafner Zoltán).
Esszék: Egy kiállítás képei; Európa nyomasztó öröksége; „… hogy végre elfogadjuk, szabadok vagyunk”

 

„A jelen kötet szerkezete három fejezetre tagolódik: az első rész sajátos kollázs, mely eredetileg egy hangoskönyv számára készült, és (az önidézés írói módszerével élve) önálló szövegként is olvastatja magát – egyben felvezetésül szolgál mindazon témákhoz, amelyeket a következő rész beszélgetéseiben részletesebben is kifejt, illetve kommentál a szerző. Az öt interjú közül kettő most jelenik meg kötetben először, közülük a Sorstalanság keletkezéstörténetéről szóló eddig publikálatlan volt. A harmadik fejezet két esszét és egy nyilatkozatot tartalmaz, amelyeket a Vigilia folyóirat közölt az írótól.”

 

„Reményeink szerint tartogat kuriózumokat a kötet, amelynek valamennyi darabja ma is aktuális, a zsidó-keresztény tradíció és párbeszéd esélyeit latolgatja kivételes empátiával. Ezúttal az író talán még közelebb kerülhet olvasóihoz, hisz kíméletlen pontossága a beszélgetések során mindig nyitottsággal és megnyerő közvetlenséggel párosul. A kiadvány megjelentetésének érdekessége, hogy – a sorozat iránti rokonszenve jeléül – az író maga ajánlotta fel írásait Kiadónk számára. E kis kötetünkkel egyben tisztelegni is kívánunk az idén nyolcvan éves szerző emberi és írói teljesítménye előtt.” (Részletek a kötet utószavából)

Haldimann-levelek (2010)

,,1977 tavaszán, két évvel a Sorstalanság megjelenése után a Lukács uszodában valaki megemlítette Kertész Imrének, hogy a Neue Zürcher Zeitungban néhány héttel korábban írtak a regényről. Másvalaki tudta a dátumot is, egy londoni barát pedig elküldte a lapkivágást. Az írás szerzője Eva Haldimann, magyar származású, Svájcban élő irodalmár volt, aki akkor már több mint egy évtizede rendszeresen, alapos és értő figyelemmel követte és ismertette a világlap olvasóival a magyar irodalmi élet fejleményeit. »Talán nem is sejti, hogy a némasággal folytatott napi küzdelem közepett milyen különös ajándék számomra egy független szellem méltató érdeklődése« – írta Kertész egyik első levelében Eva Haldimann-nak. Két és fél évtizeden át tartó levelezésüknek ez a legszebb, legszemélyesebb és a levelekben újra meg újra feltűnő mozzanata: az író ír érzékeny és hű olvasójának, akihez idővel már igaz barátság fűzi. Tervekről, utazásokról és emberekről tudósít, kétségekről, szorongásokról és »a világ tébolydájá«-ról. Izgalmas alkotói- és kordokumentumok ezek a levelek, sajátosan személyes perspektívában mutatják meg a közelmúlt évtizedeit, illetve az azóta már jól ismert regények, esszék születőfélben lévő, legjellegzetesebb motívumait. És minden szavukon, a legszemélyesebbeken is ott a Kertész-védjegy: az individuumé, akinek számára »a boldogság kötelesség«”. (Fülszöveg)

 

 

„»Talán nem is sejti, hogy a némasággal folytatott napi küzdelem közepett milyen különös ajándék számomra egy független szellem méltató érdeklődése«, írja Kertész 1977-ben Budapestről Eva Haldimannak, a Neue Zürcher Zeitung irodalmi recenzensének. A Magyarországról elszármazott Eva Haldimann okos, szakavatott recenzióival évtizedeken át figyelemmel kísérte egykori hazája szellemi életének alakulását, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az ottani íróknak, ha csak résnyire is, »kitárja a Nyugatra nyíló ablakot«.  A fenti sorokkal kezdetét veszi egy hosszantartó levelezés, igaz, ez majd csak a másik, valóban korszakos nyitás, a nagy európai politikai átrendeződés után válik igazán intenzívvé, és egyúttal egy rendkívül izgalmas és személyes kordokumentummá, amely Kertész első németországi irodalmi sikerének időpontja és az írónak 2002-ben odaítélt Nobel-díj közti évtizedet öleli fel. Ez a maga nemében páratlanul sikeres, felfelé ívelő pályaszakasz, egy félreismert magyar szerző világhírű íróvá való felemelkedésének a története.” (Részlet a német kiadás fülszövegéből)

 

 

„Kedves Éva,
imádok Magától levelet kapni… […] nagyon jólesett amit a Gályanaplóról írt; ebben a kritikai sivatagban, ami az én lábaimnál, a honi talajon elterül, éppen hogy egy-két barátságos szót kaptam érte; de a könyvet elvitték, és ez talán azt jelenti, hogy néhányan megszerették. A Rowohlt fontolgatja, hogy esetleg németül is kiadja. Tényleg sajnálom, hogy akadémiai tagságát nem ünnepelhetjük meg a Pasaréti úton egy jó pohár pezsgővel. De München környékéről jelentkezni fogok…  […] Külön öröm számomra, hogy a német Kaddis borítóján a Maga szavai olvashatók, melyeket a Neue Zürcher Zeitungban írt róla. Amint lehet küldök, vagy küldetek Magának példányt belőle. […] És Magát kedves Éva, nagy hiányérzettel, szívből, nagy szeretettel üdvözlöm, Frédérickel együtt, a remélhetően azért nem olyan távoli viszontlátásig: Imre”

 

 

„Drága Imre,
írásban még nem is mondtam el Magának milyen boldogsággal töltöttel Nobel-díja… […] De most, mielőtt Stockholmba utaznak, meg kell írnom, hogy a Nobel-bizottság soha nem talált érdemesebbet. Ezt már pár éve megírtam a németeknek, s ha jól emlékszem Magának is 1997-ben, amikor korunk legnagyobb moralistájának és költőjének, Magyarország legnagyobb kortárs írójának művét az európai és emberi gondolkodás kulcsművének, katarzisnak neveztem. Jó, hogy erre mások is rájöttek. Jó idegeket és jó egészséget kívánok mindkettőjüknek a »rumlihoz«, december tizedikén gondolatban mindketten Magukkal leszünk, boldogan és büszkén. […] Noha nem tudom hol vannak, Berlinbe küldöm a levelet – olyan jó hallani és átélni, hogy a hosszú mellőzés után most az egész világ Kertész Imréről beszél! Drága Imre, gratulálok, gratulálunk-és már karácsonyra és újévre is a legjobbakat kívánjuk. […]  Legyenek jó egészséggel. Öleljük mindkettőjüket Éva és Frédéric” (Haldimann-levelek)

 

 

Idegen nyelvű megjelenések

Briefe an Eva Haldimann. Ford.: Kristin Schwamm. Reinbek bei Hamburg, 2009. Rowolt (német)

Cartas a Eva Haldimann. Ford.: Adan Kovacsics. Barcelona, 2012. Acantilado (spanyol)

Mentés másként. Feljegyzések 2002–2003 (2011)

 

,,2001 tavasza: Kertész Imre újabb naplófolyamba kezd, megnyitja a Titokfájlt. Mintha előre sejtené, hogy az elkövetkező évek bővelkednek majd a változásokban. Az intimitásig őszinte napló intellektuális érzékenységgel és az időskor bölcs iróniájával dokumentálja, és napról napra értelmezi Kertész Imre életének főbb eseményeit. Az európai utazásokat, az egyre hosszabb németországi kint tartózkodásokat, Budapest fokozatos elhagyását, a keserű búcsút a szülőváros politikai klímájától, a Berlinbe költözés vitális lendületét, az élhető otthon megtalálásának polgári derűjét, a Parkinson-kór korai fázisát, a világpolitikai reflexiókat, a Nobel-díj körüli zaklatott heteket, a végül 2003 őszén megjelenő Felszámolás című regény keletkezéstörténetét. A Mentés másként lapjain Kertész több nagy témája is szót kér: az európai kultúra esélyei, a radikálisan szabad identitás megszólalási lehetőségei, az írás egzisztenciális vetületei, a kudarcot felváltó siker traumája, a létezés kétségbeesett mélysége. A Mentés másként című dokumentumot érdemes többször is megnyitni.(Fülszöveg)

 

 

 

„Izgalom, szívpanaszokig fajuló álmatlanság, altatók. A számítógép örömei. A számítógép izgalmai. A küzdelem az oldalakkal olykor fél napot is igénybe vesz, másrészt, ha ugyanezt gépelni akarnám, napokig eltartana. Végül nagyon megszerettem (»szerettem«?!) a komputert – ugyan ki hitte volna? A megalázó technikai küzdelmeket örömként felfogni, mert végül is győzök – milyen szégyenletes. Még szégyenletesebb volna Parkinson-kóros kezemmel küszködni, s végül feladni a harcot, hogy a saját írásomat el tudjam olvasni – mert itt csak veszíteni lehet, s ez a fajta vesztés – mert végeredményben a halállal küszködöm, amikor Parkinson-kórral küszködöm – halálos vesztés.” (Naplófeljegyzés a Mentés másként kötetből)

 

 

Idegen nyelvű megjelenések

Sauvegarde. Journal 2001–2003. Ford.: Natalia Zaremba-Huzsvai és Charles Zaremba. Arles, 2012. Actes Sud. (francia)

Från Budapest till Berlin. Ford.: Ervin Rosenberg. Stockholm, 2012. Weyler (svéd)

A végső kocsma (2014)

,,Kertész Imre új kötete szokatlan és a maga nemében páratlan vállalkozás: a 2001 és 2009 között írt naplófeljegyzések és szépirodalmi vázlatok, töredékek egy megíratlan, s talán meg sem írható regénynek a különös és fájó történetét idézik meg. Az eredeti regényterv (A szodomai magányos címmel) még az ötvenes években merült fel az íróban, s évtizedek múltával most újra megkísérti, más-más tartalmi, formai lehetőségekkel. Ahogy írójuk évtizedekkel korábban lejegyezte a maga számára, hogy mindig »ugyanazt a regényt és életet« kell írni, e program most teljesedik ki leginkább és nyer radikális, gyakran önmagával szemben is kíméletlenül őszinte megfogalmazást. S noha Kertész Imrének ez a legszemélyesebb könyve, a szerző maga mégsem azonosul a sikeres Kertész Imre nevű íróval és márkanévvel – és ez a distancia még inkább drámaivá teszi e kötet írásának (és mindenkori olvasásának) a folyamatát. A végső kocsma egy olyan könyvterv, amely ha nem is készült el, de mégiscsak megvan. Leginkább talán egy kései Turner-képhez hasonlítható: ha körvonalai el is mosódnak, de mélyeiből feltűnik »valami rejtelmes derengés: s ez maga a létezés«”. (Fülszöveg)

 

 

Az élet tévedés, amelyet a halál sem hoz helyre.  Élet és halál: minden tévedés.

A fenti följegyjegyzés akár egy depressziós hangulat termékének is tűnhet, mint ahogy az is. De ez korántsem rendíti meg általános igazságát. Az élet tévedés, mert az ember morális elvekkel alapozza meg egzisztenciáját, holott az élet, a létezés működési elve és gyakorlata amorális. Emellett az ember sem társadalmi, sem egyéni életvitelében nem képes betartani az általa megszabott morális alapelveket. Az ember hazugságra építi fel életét, mert nem tehet egyebet. A halál pedig véget vet ugyan a hazugságnak, de nem hoz a helyébe igazságot, legföljebb a hazugság rémületes felismerésével szolgál.

Következőleg én magam racionalista vagyok ugyan, de mivel az élet racionálisan nem magyarázható meg, tág teret engedek mindenféle misztikának.”

„Végső bölcsességeket azért ne keress, mert nincsenek. Az ember nem az igazság, hanem a szükségletei szerint gondolkodik, s minél inkább fordul szembe a szükségleteivel, annál bölcsebb lesz – amennyiben bölcsességen a saját szükségleteink felszámolását értjük.”

„Ha az életünk során sikerül bármi magasabb rendűt létrehoznunk, arról tudnunk kell, hogy majdnem lehetetlen körülmények között, és a világ szakadatlan ellenállása közepette valósult meg; törékeny léte tehát abnormális, és amint csak lehetséges, el fogják pusztítani. Addig pedig félreértik, lekicsinylik, meggyalázzák.”

„Minden, ami megtörtént, befolyásol mindent, ami megtörténhet még. Nem törölhető ki az időből, nem törölhető ki a folyamatból, amit jobb híján végzetnek szoktak nevezni. És nem lehet változtatni rajta.” (A végső kocsma )

 

 

Idegen nyelvű megjelenések

Letzte Einkehr. Ein Tagebuchroman. Ford.: Kristin Schwamm. A Végső kocsma (Első nekirugaszkodás) c. fejezetet Adan Kovacsics, a Végső kocsma (Második nekirugaszkodás) c. fejezetet Ilma Rakusa fordította. Reinbek bei Hamburg, 2015. Rowohlt Taschenbuch, 346 l.  —  2. kiadás: 2016. (német)

L’Ultime Auberge. Ford.: Natalia Zaremba-Huzsvai és Charles Zaremba. Arles, 2015. Actes Sud (francia)

Den sista tillflykten. En dagboks roman. Ford.: Ervin Rosenberg. Stockholm, 2015. Weyler (svéd)

La última posada. Ford.: Adan Kovacsics. Barcelona, 2016. Acantilado (spanyol)

Ostatnia gospoda. Zapiski. Ford., előszó: Kinga Piotrowiak-Junkiert. Varsó, 2016. W. A. B. (lengyel)

 

*

LETZTE EINKEHR. Tagebücher 2001–2009. Mit einem Prosafragment. [Végső kocsma. Naplójegyzetek 2001–2009. Prózatöredékkel.] Ford.: Kristin Schwamm. Berlin, 2013. Rowohlt, 464 l. ― A kötet fejezetcímei: Mentés másként, Végső kocsma [Első nekirugaszkodás], Trivialitások kertje. A kötet szövege nem azonos a magyar kiadáséval. (német)

A néző. Feljegyzések 1991–2001 (2016)

,,1991 régen volt, huszonöt évvel ezelőtt. Magyarország éppen túl volt a rendszerváltáson, kezdetét vette a többpárti parlamentáris demokrácia, elérhető közelségbe került a Nyugat. A korábban belső emigrációba vonult író immár szabadon utazhatott, szabadon tarthatott előadásokat és dolgozhatott külföldön is. A konok ön- és létértelmező Kertész számára a napló állandó útitárs, amelyben nemcsak az átmenetet dokumentálja és kommentálja, hanem művészetével és magánéletével kapcsolatos belső vívódásait is rögzíti. Ebben az időben veszítette el első feleségét, és találta meg új társát. Utazásai révén új szellemi horizontokra pillanthatott rá, és szembesülhetett megint hazája és szűkebb régiója sajátosságaival és lehetetlen lehetőségeivel.

Tíz év feljegyzéseinek válogatását adja most közre az író. Megrendítő és zavarba ejtő az a világérzékelés, amellyel A néző lapjain szembesülhetünk.” (Fülszöveg)

„Semmi összefüggést nem látok az életem és az úgynevezett művem között; talán nem is én írtam. Ez, mondjuk, nem valószínű. De nem hiszek eléggé a… miben is? A létezésemben. Az események – tegnap a kudarc, ma a siker – fantomszerűek; az életem fantomszerű; nem élem át eléggé, mintegy a nézője vagyok csak mindennek.” (A néző)

 

 

„Igen komolyan elemezni, hogy mennyire ragaszkodom az élethez – különös tekintettel az előttem álló öregségre, a leépülésre, a testi nyomorúságra, amely porig alázza az embert, és megfosztja minden önállóságától, minden maradék méltóságától.”

„Azt hiszem, így kezdődik a vég, a fizikai leépülés, amelyhez lassan a szellemi is alkalmazkodni kényszerül. A sokk, az egyensúlyzavarok, a félelem, amely elveszi az ember eszét…”

„…most már minden visszavonhatatlan. A Parkinsonom soha el nem múlik, amíg élek. A szívem soha többé nem lesz jobb. És így tovább… – Az elmúlt napok krónikája? Nem emlékszem. Ez is az állapothoz tartozik: nem emlékszem nevekre, lassan elfelejtem egész műveltségem. – Életem mind valószínűtlenebb szférákba emelkedik (süllyed?). Nincs kiút fizikai lényem törékeny ketrecéből; mind érzéketlenebbé válok mások iránt, fogy az empátiám. Nem tudom levetkezni az érzést, hogy mindenki hazudik körülöttem.”

„Az életünket mindenhová magunkkal visszük. A csónakot a vég felé kormányozni. Minden dolgok fontosságát a halálhoz mérni.” (Naplójegyzetek)

 

 

Idegen nyelvű megjenés

Der Betrachter. Aufzeichnungen 1991–2001. Ford.: Heike Flemming és Lacy Kornitzer. Reinbek bei Hamburg, 2016. Rowohlt (német)

Kertész Imre művei a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár II. emeletén a szabadpolcról (K42) kölcsönözhetőek ki.

Table of Contents